|
Delio Rossi: Elcsalták a Milan meccsét!
2010. november 11., csütörtök 10:28
Legalábbis Delio Rossi szerint, a Palermo vezetőedzőjének kritikáját ráadásul a Milan trénere is megerősítette.
A Milan 3-1-re legyőzte szerdán a Palermót, és ezzel átvette a vezetést a Serie A-ban. A szicíliaiak legyőzése nem volt olyan sima, mint amit az eredmény mutat, Delio Rossi szerint egyértelműen a játékvezetőnek köszönheti pontjait a hazai együttes, a bíró ugyanis alaposan "elvezette" a találkozót.
- A teljesítménnyel elégedett vagyok, de három nap múlva erre senki sem fog már emlékezni, mindenki csak az eredményt tartja számon. Nehéz megmagyarázni, hogyan vesztettük el a mérkőzést, számomra sokkoló különbségeket lehetett látni a szabálytalanságok megítélésében a játékvezető részéről. Bárki visszanézheti a meccset, és látni fogja, hogy az ítéletek kivétel nélkül a Milannak kedveztek. Ambrosini büntetője előtt például egy kezezés történt a hazaiaknál, ezek után nincs miről beszélnünk. Nem vagyunk védekező csapat, mégsem jutunk soha büntetőhöz, ez nem furcsa senkinek sem? Számomra nyilvánvaló, hogy valami nagyon nincs rendjén - fogalmazott Rossi.
Massimiliano Allegri szűkszavúan foglalt állást a bírói tevékenység kapcsán, de tulajdonképpen megerősítette az ellenfél edzőjének vádjait, mikor kijelentette: a Milan ezúttal szerencsés volt a játékvezetői ítéletekkel.
A piros-feketéknek a riválisok eredményét tekintve is szerencséje volt szerdán, a Lazio ismét kikapott, és a Juventus, valamint az Inter sem tudott nyerni, s mindez azt jelenti, hogy Allegri együttese átvette a vezetést a tabellán.
Serie A, 12. forduló: AC Milan-Palermo 3-1, AS Roma-Fiorentina 3-2, Brescia-Juventus 1-1, Cagliari-Napoli 0-1, Catania-Udinese 1-0, Cesena-Lazio 1-0, Chievo-Bari 0-0, Genoa-Bologna 1-0, Lecce-Internazionale 1-1.
Az állás: 1. AC Milan 11 20-11 23 pont, 2. Lazio 11 13- 9 22, 3. Napoli 11 18-11 21, 4. Internazionale 11 13- 6 20, 5. Juventus 11 22-12 19, 6. AS Roma 11 14-14 18.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
fiorentina, rossi, menesztés, kirúgták, simon ádám, palermo, haladás, átigazolás, rekordok, bl, Majka, Papp Feri, Barcelona, Morosini, temetés, Livorno, Feczesin Róbert, Dukai Regina, Milan, Chievo, olasz bajnokság, Farkasok, AS Roma, Amerika, benfica, Zenit, BL, Arsenal, nyolcaddöntő, Ibrahimovic, AC Milan, foci, Pelé, brazil, Juventus, Parma, döntetlen, Ac Milan, Bajnokok Ligája, vereség, Kassai Viktor, Real Madrid, Manchester United, Redknapp, Totenham, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, Cagliari, Juve, Inter, Geona, Olasz Kupa, Novara, Allegri, rendőr, gyilkosság, gázolás, Tompa, Olaszország, Milánó, Tamás Krisztián, utánpótlás, Milán, Arsenál,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|