Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Diósgyőrben bontják a lelátókat
MTI
2009. augusztus 17., hétfő 13:32
Harmadik szakaszához érkezett Diósgyőrben a labdarúgó-stadion rekonstrukciós programja.

Az első lépésben megvalósult a villanyvilágítás (2006), a következőben a tribün, az öltöző, valamint a kiszolgálóhelyiségek újultak meg (2008), hétfőn pedig megkezdték a stadion állóhelyén, a keleti oldalon hét szektor bontását. A létesítményben tartott sajtótájékoztatón Káli Sándor polgármester elmondta: a borsodi megyeszékhelynek nincs arra anyagi fedezete, hogy mindent egy ütemben valósítson meg, de szakaszosan igyekeznek teljesen új külsőt varázsolni a sok nagy csatát megélt stadionnak. Varga László önkormányzati biztos hangsúlyozta: a munkálatok várhatóan hét hónapig tartanak, így március végén fejeződnek be. Ennek keretében elbontanak az állóhelyen hét szektort - amelyek egyébként 1968-ban épültek -, helyükre pedig fedett, ülőhelyekkel ellátott karéj kerül. Ezeken a székeken 3483 drukker foglalhat majd helyet. A lelátók alatt kiszolgálóhelyiségek, büfék, mellékhelyiségek kapnak helyet, amelyek segítik a kulturált szórakozást.

A költségek 400 millió forintot tesznek ki, ebből 300 millió kormányzati támogatás, 100 milliót pedig a miskolci önkormányzat teremt elő. Miskolcon azt tervezik, hogy a munkálatok befejezése után 2010-ben az északi, illetve déli kanyarokban található szektorokat is megújítják.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier