|
Dr. Gémesi György az új MOB-alelnök
NSSZ Sajtószolgálat
2011. március 21., hétfő 09:10
AZ olimpiai felkészülés sikerességét és a sportirányítás rendszerének átgondolását jelölte meg fő feladatként megválasztása után Dr. Gémesi György, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnöke.
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöki tisztét is betöltő sportvezető 2000 és 2008 között már dolgozott alelnökként, most szinte egyhangúan támogatta Dr. Gémesi György alelnökké választását a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése.
- Nagyon jól esik a széles támogatottság, az pedig különösen, hogy Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának vezetője ajánlott a posztra – mondta megválasztása utáni első interjújában Dr. Gémesi György a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának. – A helyzet nem új, hiszen az NSSZ elnökeként eddig is eredményesen dolgoztunk együtt, a két szervezet egymáshoz viszonyított pozícióját az új sportirányítási rendszer határozza majd meg. Nagyon fontos, hogy az NSSZ integrációs szerepe segítse az új sporttörvény megalkotását. A következő időszak legfontosabb feladata természetesen a sikeres olimpiai felkészülés elősegítése lesz a 2012-es londoni olimpiára.
A közgyűlésen Dr. Borkai Zsolt bejelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság támogatja Budapest és Gödöllő pályázatát a 2017-es Világjátékok megrendezésére, mely az olimpia programján nem szereplő sportágak közös versenye. Az elfogadott költségvetésben a 2013-as kolumbiai Világjátékokra való felkészülésre is forrást különítettek el.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, hallhatatlan, csarnok, Janicsák Veca, fogyókúra, sport, ez zsír, életmód, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, mobil, vasút, jegy, vonat, Kamarás Iván, Amerika, Los Angeles, dohányzás, telefonadó, percdíj, adó, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, apple, olajmultik, előny, Gwyneth Paltrow, Bosszúállók, kislánya, Oláh Ibolya, management, dopping, olimpia, ellenőrök, NOB, arany, érem, jólás, gyár, hiány, nyomozás, Bahrein, Forma-1, futam, Ecclestone, Bahreini Nagydíj, fogyás, Buday, Schobert Norbi, mobilszáma, telefon, fitnesz, parlament, reform, politikus, Willow Smith, mobiltelefon, Will Smith, Hacktion, Oroszlán Szonja, Hujber Ferenc, támogatás, kosárlabda, adókedvezmény,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|