Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Dupla magyar siker a boxgálán videóval
2008. április 27., vasárnap 09:00
Erdelyi Zsolt leiskolázta amerikai ellenfelét, Balzsai Károly pedig a tizedik menetben kiütéssel győzött litván ellenfelével szemben. Ha szabad ilyet mondani mindkét versenyző hozta a papírformát.
  Az amerikai DeAndrey Abron ellen kesztyűt húzó magyar klasszis az átlagnál gyengébb színvonalú és tempójú találkozót vívott nagy magassági fölényben lévő riválisával. A nyitó gongtól kezdve mindkét fél másodszándékú bokszra rendezkedett be, és ez sajnos keményen rányomta a bélyegét az egész találkozó összképére, ugyanis a felek egymásra várva nagyon kevés akciót indítottak. Az egyhangú összecsapásban nem volt bent egyik fél részéről sem a kiütés veszélye (egyedül talán a 12. menet utolsó percében talált látványosabban Erdei), és az egysíkú találkozó hangulatára jellemző, hogy a helyi publikum többször is hangos füttyel adott hangot az
 
Erdelyi Zsolt beismerte:
 
- Nem erőltettem meg magam túlságosan a mérkőzésen, habár nagyon oda kellett figyelnem, mert a gyerek ütései veszélyesek voltak.
 
Azt sem tagadta, hogy ma este nem a közönségnek boxolt. Nem volt túl látványos a bunyója, nem is adott bele apait-anyait, egy volt a fontos. Győzni!
 
 -hozzátok ide nekem az oroszlánt és én legjobb tudásom szerint vele is ki fogok állni
 
mondta talán egy kis csalódással a hangjában,  ami inkább az Universun Box Promotionnak szolt. Roy Jones Jr. Lenne Zsolt álma és mi őszintén bízunk benne , hogy egyszer meg is valósul…
 

Balzsay kiütötte Tarvydast, Bedák őrzi veretlenségét

Magabiztosan védte meg első ízben WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki címét Balzsay Károly. A magyar öklöző racionális bokszot bemutatva pár rövid időszaktól eltekintve uralta a találkozót. Az időnként bátran, de pontatlanul támadó litván Mantas Tarvydas minden téren elmaradt Fritz Sdunek tanítványától: Balzsay kombinatívabb, taktikusabb és precízebb ökölvívást mutatott be. A 4. menetben Karesz jobb szeme megsérült, és a ronda sérülés kicsit vissza is vetette a címvédőt, de továbbra is kézben tartotta az eseményeket. A széles vágást sikerült a szünetekben megfelelően lekezelni Christoph Busch cutmannek, és így nem okozott gondot a magyar versenyzőnek. Balzsay biztosan vezetett, amikor a 10. menet közepén egy erős és dinamikus fejre mért kombinációkkal padlóra küldte fáradó, és a védekezésre nem figyelő litvánt.

 
 
Addig is nézzék meg a két meccsről készült videó összefoglalónkat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat