Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Dzsudzsák tízmillió euróért kelhetne el
NSO
2010. november 02., kedd 15:00
Mindössze két magyar labdarúgót tart nyilván az átigazolási idények transzfertoplistáján (igaz, egyiküket két alkalommal is jegyzi): az egyaránt visszavonult Nyilasi Tibort és Détári Lajost. A honi foci történetének eddigi utolsó felnőtt Európa-válogatottját, illetve világválogatottját.

Nyilas Tibor, a ferencvárosiak korszakos alakja az 1983–84-es évadban került a legdrágább futballisták közé, midőn az Üllői utat elhagyva Bécsbe, a helyi Austriához szerződött. A lila-fehérek – mai árfolyamra átszámítva – félmillió eurót csengettek ki érte. Csak a Cesenától a Torinóba igazoló osztrák csatár, Walter Schachner (3 850 000) és a Bröndbytől a Juventushoz szerződő dán támadó, Michael Laudrup (1 500 000) került többe abban az évben. Nyilasi olyan nagyságokat utasított maga mögé a listán, mint a hazatérő majdani klubtárs Herbert Prohaska (300 ezer), a dánok korábbi aranylabdása, Allan Simonsen (330 ezer) vagy az angol válogatott Trevor Steven (450 ezer). A Watfordot elhagyó skót csatár, Mo Johnstone pedig éppen annyit ért meg a Celticnek, mint Nyíl az osztrákoknak. 1983 nyarát követően négy évet kellett várni a következő magyar toptranszferre. Az üzlet szereplői a Bp. Honvéd és sokáig dédelgetett kedvence, Détári Lajos, valamint az Eintracht Frankfurt voltak. A hesseni Bundesliga-klub 1.8 millió eurónak megfelelő márkaösszeget utalt át a Honvédnak, amely a hatodik legnagyobb transzfernek számított akkortájt (1987–88), és magyar átigazolási rekord volt egyúttal. Döme Frankfurtba szerződésének évében ekképpen festett a nemzetközi transzferdobogó: 1. Ruud Gullit (holland, Milan, 6 750 000), 2. Rudi Völler (NSZK-beli, Roma, 3 750 000), 3. Mats Magnusson (svéd, Benfica, 3 000 000). Aki nem tudná: Gullit Európa-bajnoki (1988), Völler világbajnoki címet (1990) nyert néhány évre rá...

De vissza Détárihoz, akivel olyannyira futott a szekér a Majna partján, hogy első (és később kiderült, egyetlen) frankfurti évében mindjárt 11-szer volt eredményes a bajnokságban, amit a DFB-kupa fináléjában szerzett győztes (szabadrúgás)góllal koronázott meg az idény végén! Neves – Uli Stein, Manfred Binz, Charly Körbel, Wlodzimierz Smolarek – és kevésbé neves csapattársaitól mégis búcsút vett nemsokára, 1988 nyarán ugyanis kivásárolta a görög Olympiakosz. A nagy terveket szövögető pireuszi egylet 18 millió német márkát, mai áron azaz mintegy 7 és fél millió eurót sem sajnált érte. Ez éves transzfercsúcsnak számított; a Tottenhamhez távozó Mr. Paul Gascoigne (5.2 millió) és az Interhez igazoló Herr Lothar Matthäus (3.6 millió) is csak Döme hátát nézte e tekintetben. Détári e két transzferrel magasan vezeti minden idők legdrágább magyar labdarúgóinak a rangsorát, pireuszi „utódjára”, a lajstromon második Németh Krisztiánra még feleannyit sem áldoztak a klubok eddigi igazolásai során összesen. Mindazonáltal létezik magyar játékos, aki akár ebben a szent pillanatban megdönthetné egykori klasszis középpályásunk rekordjait, az illetőt Dzsudzsák Balázsnak hívják. A PSV-ben szereplő válogatott támadó a transfermarkt.de szerint kereken 10 millió euróért kelhetne el momentán! Piaci értékével kevesen tudnak versenyre kelni az Eredivisie-ben: mindössze az ajaxos Luis Suárez (25 millió) és a twentés Bryan (12.5 millió) kóstál többet nála, míg Gregory van der Wielt (Ajax) és Ibrahim Afellayt (PSV) pontosan annyira taksálják, mint őt.

Jellemző, hogy Dzsudzsák egymaga majd’ kétszer annyit ér, mint a holland élvonalban futballozó további öt magyar idegenlégiós, Babos Gábor, Tóth Balázs, Bodor Boldizsár, Horváth Gábor és Fehér Csaba összesen (5.05 millió euró). Szalai Ádám – „pénzügyi” téren legalábbis – még nem tart ott, ahol Dzsudzsák, ám ha hosszú távon úgy teljesít, mint az elmúlt két hónapban a Mainzban és a magyar válogatottban, (honi mércével mérve) könnyen az egekig emelkedhet az ázsiója. A vásárlási árát a németek már most 3 millió euróban állapították meg. Ezzel összecseng több angol forrás egybehangzó állítása, miszerint a Szalai Ádámra szemet vető Liverpool a csatárt állítólag 2.5 millió fontért tudná megszerezni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier