|
Eb-selejtező Luxemburg ellen
MTI
2009. június 06., szombat 06:09
Mindenki egészséges, így a legjobb összeállításban léphet pályára szombaton és szerdán a Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken a magyar U21-es (olimpiai) labdarúgó-válogatott, amely pénteken sajtónyilvános edzést tartott a telki edzőközpontban.
"Már nagyon várjuk az első meccseket és az egész sorozatot" - nyilatkozta a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának Koman Vladimir csapatkapitány. "Az ellenfelet persze sosem szabad lebecsülni, de célunk nem lehet más, minthogy mindkétszer győzzünk Luxemburg ellen. Ha lehet, szép játékkal, ha kell, fogcsikorgatva, de mindenképpen hat pontot szeretnénk gyűjteni."
A magyar csapat, melyből nyolcan - többek között Koman és Németh Krisztián - a szeptemberi U20-as világbajnokságon is szerephez juthatnak, most kezdi meg a selejtezősorozatot, s szombaton Győrben, szerdán pedig Dudelange-ban lép pályára.
"Bár ellenfelünk Luxemburg, nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, mert könnyű győzelem ma már nincs" - mondta Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó edzői stáb vezetője. "Ellenfelünk hazai pályán pontot szerzett Wales ellen, és biztosan ellenünk is bizonyítani akar majd. Játékosaink azonban motiváltak, harcra készek, és én természetesen bízom bennük."
A pénteki tréninget Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója és Medvegy Iván MOB-főtanácsadó mellett Erwin Koeman, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya is a helyszínen tekintette meg, legfőképp azért, mert a későbbiekben szeretne néhány játékost meghívni a nagyokhoz is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csillag születik, finálé, döntő, horror labirintus, Sp, Flour Tomi, london, olimpia, étkeztetés, kézilabda, női válogatott, Eb, Azerbajdzsán, Kalocsai Henrik, atléta, olimpikon, BKV, nyomozás, hűtlen kezelés, csalás, Áder János, médiatörvény, eljárási hiba, Pátyod, autóbaleset, sebesült, autósüldözés, körözés, körözött, piroslámpa, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, férfi, hormon, fogamzásgátlás, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás, vizsla, baleset, esett, öregember, szlovákia, dohányzás, elektromos cigi, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Hatala József, távozik, lemondás, NVSZ, gyilkosság, játszótér, Nyíregyháza, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|