|
Ecclestone szerint túl keményen büntették Briatorét
MTI
2009. szeptember 24., csütörtök 13:43
Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) túlságosan keményen büntette meg Flavio Briatorét, a Renualt korábbi csapatfőnökét, akit örökre száműztek a száguldó cirkuszból.
Az 59 éves olasz sportvezetőt azért tiltották el, mert a tavalyi Szingapúri Nagydíjon egy szándékos balesetet tervelt ki, amelynek következtében pilótája, Fernando Alonso megnyerte a futamot. Az eset "szenvedő" alanya Nelson Piquet jr. volt. "Szerintem túl keményen bántak Flavióval - nyilatkozta Ecclestone. - Úgy gondolom, ez szükségtelen volt, igaz, én is benne vagyok a FIA elnökségében, tehát ugyanolyan bűnös vagyok ebben mint a többiek."Ecclestone hozzátette: továbbra is jó barátja Briatorének, ugyanakkor elismeri, hogy az olasz helytelenül cselekedett. Hangsúlyozta, hogy a Forma-1-nek szüksége van olyan karizmatikus egyéniségekre, mint a Renault korábbi főnöke. A 78 éves brit milliárdos szerint Briatorénak mindenképpen fellebbeznie kell az ítélet ellen, viszont óva inti attól, hogy polgári bírósághoz forduljon az ügyben: "Egy meghallgatást kellene kérnie és fellebbezni, de ha bírósághoz fordul, akkor a FIA védekezni fog, mégpedig azzal, hogy ő egy fiatal fiút életveszélyes helyzetbe sodort. Nem jönne ki jól a dologból. Ecclestone-nal ellentétben Max Mosley, a FIA elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban nem vette szárnyai alá Briatorét:
"A Renault 700 munkatársa közül 697-en teljesen ártatlanok. A csapatnak helye van a Forma-1-ben, de Briatore-nek többé nincs." Briatore ugyanakkor teljesen magabiztosan nyilatkozott a La Repubblicának: "A végén úgy is én fogok nyerni, akkor pedig egy hatalmas bulit rendezek, ahová mindenkit meghívok, aki ezekben a nehéz időkben is velem van. "A Renault csapata kétéves, felfüggesztett eltiltást kapott, a volt főmérnököt, Pat Symondsot öt évig kizárták a FIA-rendezvényekről, Alonsót felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett Piquet jr.-t sem marasztalták el. Sajtóértesülések szerint a FIA az ifjabb Piquet Forma-1-es világbajnok édesapjától értesült először a történtekről, majd a versenyző is megerősítette az információt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
új gumik, forma1, pirelli, Forma-1, gumik, Mateshitz, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Narella, Dobó Kata, divatbemutató, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, Jarno Trulli, Vitalij Petrov, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, Forma1, Jerez, teszt, Kubica, baleset, törés, jeges út, elesett, Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, rowan, atkinson, Raikkönen, Pirner Alma, rúdtánc, Egyiptom, nyaralás, fprma-1, f1, schumacher, szerződés, jövő, kimi räikkönen, visszatérés, roseberg, mercedes, 2013, massa, ferrari, rosenberg, csere, kiszáll, Montezemolo, lola, csapat, új,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|