Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egervári tisztázta a csapattal Huszti ügyét
samsungsport.hu
2010. oktober 05., kedd 11:45
Egervári Sándor megbeszélte a válogatottal Huszti ügyét. Erről a kapitány beszélt az MLSZ honlapjának adott videóinterjújában
Ma délután megkezdte a felkészülést a magyar csapata a San Marino és a Finnország elleni Eb-selejtezőkre. A kapitány azt mondta, tisztázta Huszti levelét a csapat tagjaival.
 

- Egy nyílt és őszinte beszélgetést folytattunk a játékosokkal, és megbeszéltük, amit Huszti Szabolcs a levelében felvetett. A játékosokkal tisztáztuk, hogy szó sincs olyan problémáról, amelyekről Szabolcs beszélt - mondta Egervári Sándor. - Mostantól a ránk váró mérkőzésekkel foglalkozunk, remélem, el tudjuk érni a céljainkat, legalább négy pontot tervezünk, de a hat pontot sem tartom elérhetetlennek a két találkozón.

A Huszti-levélről nyilatkozott Vermes Krisztián is. 
 
- Voltak különböző kétségei a játékosoknak, a szakmai stábnak, de megbeszéltük, tisztáztuk a dolgokat. Minden a legnagyobb rendben, látszólag nagyobb volt az indulat. 

Egervári Sándor zárásként elárulta: Szalai Ádám valószínűleg kezdő lesz a pénteki, San Marino elleni meccsen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier