|
Egységes marad a Forma-1
MTI
2009. június 25., csütörtök 08:00
Megállapodott egymással a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA), így utóbbi jövőre nem indít saját sorozatot.
A FIA motorsport világtanácsának szerdai ülésén a két szervezet megegyezett a költségek csökkentésében, majd Max Mosley, a FIA elnöke bejelentette, nem lesz két párhuzamos bajnokság.
"Nem indulok újra a vezetői pozícióért, végre béke van" - jelentette ki Mosley, aki kedden még azt mondta, maradna, mert szeretné megfékezni azt a "lavinát", amelyet a FOTA indított el azzal, hogy saját sorozat létrehozását tervezte.
"Megállapodtunk a költségek csökkentéséről, egy világbajnokság lesz, de 2011-re szeretnénk elérni, hogy a csapatok nagyjából annyit költsenek évente, mint az 1990-es évek elején" - tette hozzá a 69 esztendős elnök. A megállapodás értelmében a jelenleg is versenyző csapatoknak motorokkal és vázakkal kell segíteniük az újonnan csatlakozó istállókat.
A megállapodást követően a FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es szezon rajtlistáját, amelyen így a jelenlegi 10 csapat mellett 3 újonc istálló is szerepel.
A két szervezet vezetői hónapok óta próbáltak egyezségre jutni a 2010-re tervezett költségvetési plafon bevezetésével kapcsolatban, amelynek lényege: nagyobb fejlesztési és technikai szabadságot kaptak volna azok az F1-es istállók, amelyek nem költenek többet, mint a nemzetközi szövetség által meghatározott évi 45 millió euró.
A FOTA-t alkotó istállók - McLaren-Mercedes, BMW Sauber, Renault, Toyota, Brawn GP, Ferrari, Red Bull és Toro Rosso - azzal a feltétellel jelentkeztek a 2010-es bajnokságra, hogy megoldják a FIA-val a költségvetési vitát és rendezik a FOM-mal (Formula one management), Bernie Ecclestone cégével a közvetítési jogok kérdését. A FIA múlt péntekig adott határidőt, hogy ezek a csapatok feltétel nélkül nevezzenek a jövő évi bajnokságra, de ez nem történt meg.
A Williams, a Force India és három új csapat (USF1, Campos és Manor) feltételek nélkül elfogadta a FIA javasolta szabályokat.
A 2010-es idény rajtlistája:
Ferrari, McLaren-Mercedes, BMW-Sauber, Renault, Toyota, Toro Rosso, Red Bull, Williams-Toyota, Force India, Brawn, Campos-Cosworth, Manor-Cosworth, Team US F1-Cosworth
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, Kubica, visszatér, Forma-1, gumik, Mateshitz, maldonado, barcelona, győzelem, Mercedes, forma 1, grosjean, olaszország, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Hamilton, Bahrein, ferrari, alonso, futam, Ecclestone, Bahreini Nagydíj, Damon Hill, Mark Webber, viaszszobor, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, pamela anderson, autóba ül, csapatot indít, Perez, Maláj Nagydíj, Carlos Slim, Massa, Ferrari, Ausztrál Nagydíj, Lutos, Grosjean, Barcelona, Forma 1.Lotus, teszt, Sebastian Vettel, kitüntetés, világbajnok, Forma1, Jerez, Forma 1, McLaren, Lewis Hamilton, Red Bull, RB8, versenyautó,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|