|
Elismerik a vesztegetési kísérleteket
MTI
2009. november 30., hétfő 09:30
Két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte, megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt.
A futballisták nyilatkozatát a Nemzeti Sport hétfői száma közölte. Eszerint Somodit a 2008. október 15-i, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozó előtt, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtezőt megelőzően keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.
Somodi kiemelte: az újság szombati cikke nyomán szólal most meg. Akkor a csapattárs Vass Ádám közölte, hogy a válogatott egyik játékosát - nevet nem említett - arra akarták rábírni, hogy az egyik meccsen játsszon a csapat vereségére.
"Hogy ki volt a vesztegető, azt nem mondhatom el - de azt igen, hogy háromezer eurót kínált arra az esetre, ha kikap a magyar válogatott" - nyilatkozta Somodi. Mivel Vass az idei, augusztus 12-i, Wales elleni, szintén 4-1-es vereséget hozó U21-es Eb-selejtezőn is "furcsa dolgokat tapasztalt", ő és az ekkor kispados Somodi szólt a vezetőknek. Utóbbi a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet, többet a témában nem kíván nyilatkozni.
Pintér azt közölte, hogy a szerbek elleni meccs előtt ismeretlen számról egy ismeretlen ember hívta, hogy játsszon vereségre. Ő azonban nemmel válaszolt, és letette a telefont. A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott öt tagja - Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián - vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
elfogatóparancs, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, Beyonce, Blue Ivy, Jay-Z, REAC, bundabotrány, csalás, előállítás, fegyver, kommandó, focista, foci, fogadás, Kutasi Róbert, öngyilkos, MLSZ, labdarúgás, Haladás, Artner, Aczél, Cristiano Doni, letartóztatás, Aczél Zoltán, vezstegetés, előzetes, bunda botrány, lista, bilincs, Videoton, Kustánczi Lia, DJ, modell, szőrme, fehérnemű, drog, kokain, elfogás, csempész, Ausztrália, michael, douglas, catherine, zeta, jones, fajfenntartás, nő, tökéletes, biológia, vonzalom, férfi, bajnokok ligája, barca, milan, uefa, futbal, vesztegetés, videoton, futball, eredményesség, bundabotrány , futballbajnokság, kizárás, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|