|
Elődöntős az U20-as fociválogatott!
sportklub.tv.
2009. oktober 11., vasárnap 08:20
A magyar labdarúgó válogatott bejutott az egyiptomi U20-as világbajnokság legjobb négy csapata közé, miután péntek este hosszabbítás után 3-2-re legyőzte Olaszország legjobbjait a negyeddöntőben, egy hihetetlenül izgalmas mérkőzésen. A magyarok az elődöntőben a Dél-Koreát legyőző ghánai válogatottal találkoznak majd. A találkozón egyébként Oscar Ruiz játékvezető nyolc sárga- és négy piros lapot osztott ki, valamint a két szövetségi kapitányt is a lelátóra száműzte.
Remekül kezdődött az összecsapás a magyaroknak, hiszen már az első percben tizenegyeshez jutott a csapat. A tizenhatoson belül Gentili szabálytalankodott Németh Krisztiánnal szemben, amiért a bíró büntetőt ítélt. A végrehajtó szerepet Koman Vladimir vállalta magára, aki magabiztosan értékesítette a tizenegyest. A vezetés után is tovább támadott a magyar együttes, és néhány perc elteltével Németh Krisztián ziccerben állt az olasz kapu előtt, de a sípmester les miatt megállította az akciót. Ezután az olaszok is kezdtek magukhoz térni, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, így 1-0-ás magyar vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. Fordulás után érezhetően visszavett a tempóból Egervári Sándor alakulata, amely az eredménytartásra és a kontrákra alapozott. Ebből adódóan veszélyesebbek lettek az olasz támadások, de a magyar kontrák is tartogattak veszélyeket, az 57. percben például Bini a kapu torkából tisztázott. A 71. percben aztán úgy tűnt, megpecsételődött a taljánok sorsa, hiszen Gentili megkapta második sárgalapját, így mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyben játszó magyar válogatott azonban nem tudott élni a lehetőséggel, sőt, a 81. percben egy szép támadás végén egyenlítettek az olaszok. Két perccel később a magyarok hatalmas lehetőséghez jutottak, hiszen Binit is kiállította a játékvezető. Azonban nem sokáig maradt kettős emberelőnyben a magyar alakulat, mert a 89. percben Szekeres könyöklés miatt kapott azonnali pirosat. A túlfűtött hangulat a kispadokra is kiterjedt, hiszen Szekeres kiállítása után a szakvezetőket is a lelátóra száműzte a bíró. Mivel a rendes játékidőben nem sikerült döntésre vinni a meccset, következhetett a kétszer 15 perces ráadás. A Szekeres kiállítása ellenére továbbra is emberelőnyben játszó magyar válogatott a hosszabbítás első félidejében nem alakított ki ziccert, az olaszok viszont bravúrra kényszerítették a magyarok kapusát, Gulácsi Pétert. A 98. percben Bonaventura 18 méterről remek lövést adott le, de a Liverpool légiósa kiütötte a kapu felé száguldó labdát. Fordulás után aztán megtört a jég: a 112. percben Németh Krisztián Koman Vladimir zseniális passzát váltotta gólra.
Nem tartott sokáig a maroknyi magyar szurkoló öröme, ugyanis egy perccel később egyenlített a kilenc emberrel játszó Olaszország. Bonaventura - a magyar védők asszisztálása mellett - 18 méterről lőtte ki a hosszúsarkot. A 115. percben aztán ismét kettős emberelőnybe került a magyar csapat Albertazzi kapta meg a második sárgáját. Egervári Sándor tanítványai ezt a ziccert már kihasználták, és két perccel később végleg megpecsételték az ellenfél sorsát: Koman Vladimir ismét remek passzal ugratta ki Némethet, aki most sem hibázott. A nyolc emberrel küzdő olaszok mindent megtettek az egyenlítésért, de több gól már nem esett, így Magyarország jutott be az elődöntőbe, ahol Ghánával találkozik majd.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|