|
Elrontott hondurasi büntető után amerikai ajándékgól
MTI
2009. oktober 15., csütörtök 10:04
Története során másodszor vehet részt labdarúgó-világbajnokságon Honduras válogatottja, amely a szerdai játéknapon Salvadorban harcolta ki a 32-es döntőbe kerülést.
Carlos Pavon, aki szombaton 3-2-es vesztes állásnál 11-est hibázott a hajrában az amerikaiak ellen, ezúttal a 64. percben a kapuba talált, s mint később kiderült, gólja győzelmet ért. A vb-szereplés kivívásához azonban az amerikaiak közreműködése is kellett. Washingtonban Costa Rica 2-0-s vezetéshez jutott az első félidőben, majd a másodikban jött a szépítés, a 95. percben pedig az egyenlítés, melynek nyomán a vendégcsapat pótselejtezőre kényszerül. A hondurasiak saját mérkőzésük lefújását követően a pályán maradtak, várták a híreket az Egyesült Államokból, s hatalmas ünneplésbe kezdtek, amikor kiderült, hogy Costa Rica csak egy pontot szerzett. "Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert a salvadori csapat képzett, de ilyen a futball, sikerült nyernünk - fogalmazott saját találkozójukat összegezve Reinaldo Rueda, a hondurasiak szövetségi kapitánya. - Ma a csapat és szurkolótábora is ünnepelhet, aztán az elkövetkező hónapok mérkőzésein felkészülhetünk a világbajnokságra. Reméljük, hogy ez a mostani siker érezteti majd a hatását a későbbiekben is."
Honduras ezt megelőzően az 1982-es spanyolországi világbajnokságon vett részt, akkor csoportjában az északírek, a házigazda spanyolok és a jugoszlávok mögött a negyedik helyen végzett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|