|
Elúszott a döntő
hir24.hu
2012. január 27., péntek 10:45
Nem jutott döntőbe a magyar női vízilabda-válogatott, két góllal nyert a görög csapat az Európa-bajnokságon. A bronzéremért játszhatunk.
Nem jutott döntőbe a magyar női vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokságon. A mieinknek nem volt könnyű dolga, a világbajnok görög együttes várt Merész András csapatára az elődöntőben.
A vezetést ugyan sikerült megszerezni, de ezt követően szinte az egész meccsen a magyarok futottak az eredmény után. A görögök sokszor próbálták megjátszani a centerüket, a bírók pedig előszeretettel szórták ki a magyar játékosokat. Folyamatosan emberhátrányban védekeztünk, de így is sikerült tartani a lépést, háromgólos hátrányról is felküzdötték magukat a lányok.
A harmadik negyedben egyenlített a magyar együttes, 10-10 volt az állás az utolsó játékrész előtt. Bujka találatával a vezetést is átvették a mieink, de sokáig ezt nem sikerült megtartani. A meccs végére hárman is kipontozódtak már a magyaroktól, a görögök pedig végül bedaráltak minket, és 14-12-re megnyerték a mérkőzést.
A meccsen kétszer több volt a magyar kiállítás, a bírók nem álltak éppenséggel mellettünk, ennek ellenére csak a végén dőlt el a továbbjutás kérdése. A Merész-lányok a bronzéremért játszhatnak az oroszokkal, akik a másik csütörtöki elődöntőben 13-12-re kikaptak az olaszoktól.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, női vízilabda, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, vízilabda, válogatott, női, sanghaj, világbajnokság, pólóválogatott, eredmény, csoportharmadik, vb, bajnokság, vizilabda, Merész András, kapitány, edző, menesztették, vereség, magyarország, világkupa, sport, győzelem, kanada, kupa, olaszorszag, KovácsÁron, főzés, Caramel, ÁllAzAlku, NőiVízilabda, Sport, Németország, Vb,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|