Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Emberöléssel vádolják Talmácsi riválisait!
samsungsport.hu
2010. szeptember 09., csütörtök 09:12
Olasz sajtóhírek szerint Rimini város ügyészsége gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomozást indított Scott Redding és Alex De Angelis ellen.

A vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon Redding és De Angelis is elgázolták a közvetlenül előttük bukó japán Tomizava Soját, aki kórházba szállítást követően elhunyt.  A japán versenyző halálát az orvosi szakvélemény szerint kizárólag az okozta, hogy a két motoros átment rajta. Az olasz La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a San Marinó-i színekben versenyző De Angelis és a brit Redding ellen is gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult nyomozás, a misanói versenypálya vezetőinek felelőssége ügyében azonban nem vizsgálódnak. A rimini ügyészség lefoglalta a bizonyítékokat: az összetört motorokat, valamint Tomizava felszerelését.

A két motorosnak írásban kell számot adnia az ügyészségnek, és így kell vallomást tenniük  a baleset körülményeiről. A dokumentumot Redding szüleinek is alá kell írniuk, mert a motoros még csak 17 éves, így még kiskorúnak számít.

A baleset kapcsán sokan a rendezők felelősségét is felvetik, Tomizava ugyanis a pályát szegélyező műfüvön csúszott el, ami sokak szerint nem való egy motoros verseny aszfaltcsíkja mellé, mert sokan kihasználják, hogy kevésbé csúszik az igazi fűnél, és ez baleseteket idézhet elő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier