|
Erdei: Készen állunk Amerika meghódítására
nemzetisport.hu
2010. szeptember 15., szerda 09:21
Erdei Zsolt tanácsadói szerződést kötött Greg Leonnal, aki többek között a nagyközépsúlyú Szuper Hatos Torna egyik résztvevőjét, Allan Greent is menedzseli. A magyar ökölvívó elmondta, Leon segítségével több amerikai promóterrel is tárgyal, ugyanis nem mondott le arról az álmáról, hogy az Egyesült Államokban rangos mérkőzéseken lépjen szorítóba.
Erdei Zsolt Amerikában tárgyalt, miután lejárt a szerződése az Universumnál, és konkrét ajánlatot is kapott a tengerentúlról. Azóta már tanácsadói szerződést is kötött egy amerikai menedzserrel, Greg Leonnal.
„Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok Erdei Zsolttal. Bebizonyította, hogy mekkora bajnok. Igazi győztes alkat, akinek a legnagyobb célja, hogy Amerikában bokszoljon, a félnehézsúly legnagyobb nevei ellen lépjen szorítóba, és folytassa útját, amelynek végén ismét a világbajnoki cím várja őt" – nyilatkozta Leon az Erdeivel kötött szerződésről a boxingtalk.com-nak.
A félnehézsúly és a cirkálósúly korábbi világbajnoka, a veretlen Erdei Zsolt megerősítette a megállapodás tényét.
„A Leonnal kötött szerződéssel megtettük az első fontos lépést Amerika felé. Az ő segítségével négy-öt promóterrel is tárgyalunk, készen állunk Amerika meghódítására" – fogalmazott a magyar ökölvívó.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, Sarah Jessica Parker, ikerlányok, jégkrém, erdőtűz, tilalom, feloldás, Kovi, pornó, producer, fogyókúra, Erdei Zsolt, Jean Pascal, box, Csisztu Zsuzsa, Digisport, jogász, cég, manager, Madár, címmérkőzés, boksz, luxus, síparadicsom, swarovski, fogaskerekű, kisiklott, baleset, Erdei zsolt, Cloud, anaheimi gála, sérülés, bokszmeccs, elmarad, erdei zsolt, álommeccs, amerika, Erdei, Tavoris Cloud, szilveszter, eredei zsolt, madár, cloud, visszavonulás, felkészülés, ökölvívás, meccs, mérkőzés, decembe, erdő, telepítés, hektár, természetvédelem, lopás, bűnügy, hajléktalan, Suzuki, Debrecen, karnevál, virág, utcabál, tűzijáték, rudolf péter, foci, forma-1, kovács istván, kokó, karambol, internet, bűntény, lövöldözés, Pilismarót, dvsc, látványterv, főnix, stadion, taxi, demonstráció, andrássy út, kupon, támogatás, paralimpia,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|