|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Eredményesen szerepeltek fiatal asztaliteniszezőink az Ifjúsági Olimpián
motasz.hu 2010. augusztus 26., csütörtök 14:15
Az idén elsőként megrendezett sportesemény házigazdája Szingapúr volt. A magyar válogatott elérte fő célját, a csoportból való továbbjutást.
Ezt sikerült teljesíteni, szép játékkal továbbjutottak, de a legjobb 8 közé már nem sikerült bejutniuk. Ehhez Nagyváradi Mercédesznek le kellett volna győznie a tajvani Huang Shint. A küzdelem végig kiegyenlített volt, az ázsiai versenyző csak a döntő szettben tudta legyőzni Mercédeszt.
A csapat fiú tagjának nehéz ellenfél, az egyes versenyszám ezüstérmese, Hung Tzu-Hisang, akivel pár nappal korábban az elődöntőben már találkozott. Akkor 4:0 arányban szenvedett vereséget Tamás, most viszont a harmadik szettet a magyar fiú nyerte. Sajnos csak ebben az egyben volt jobb a kínainál, így kiestünk. Az ifjúsági olimpia asztalitenisz számaiban ismét ázsiai fölény volt jellemző,a horvátok, svédek és románok is elbúcsúztak a legjobb 8 között.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás, Ben Affleck, Jennifer Garner, Violet, Ben Stiller, Kristen Wiig, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, Lindsay Lohan, drog, alkohol, botox, plasztika, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, önkényuralmi jelek, nagykanizsa, festés, horogkereszt, teknős, patak, pest, amerika, ragadozó, támadt, renőrök, tört, zuzott, férfi, hormon, fogamzásgátlás, prostitúció, emberkereskedelem, rézkábel, redőrök, elfogták, többszáz, méter, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Váczi Gergő, Eezer lámpás éjszakája, eltűnt gyerekek, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás,
|
|