A török válogatott kétgólos hátrányból fordítva győzött 3-2-re Csehország csapata ellen, s ezzel továbbjutott a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjából.
Rendkívül jó mérkőzést hozott Törökország és Csehország találkozója. Az első félidőben a cseh válogatott uralta a játékot sokkal aktívabban kezdtek, ennek ellenére azonban komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A török csapat ezek után magához tért, kiegyenlítetté vált a küzdelem, a félidő hajrájához közelítve mégis a cseh csapat jutott vezetéshez Koller 34. percben szerzett találatával.
A második játékrészt a törökök nagy lendülettel kezdték, ennek ellenére a csehek ki tudtak szabadulni ellenfelük szorításából és a 62. percben Plasil révén növelték előnyüket. Az újabb gól után úgy tűnt a török csapat helyzete reménytelen, de Erda a 75. percben szépített, és a gólt követően ismét átvette az irányítást Törökország. A hajrában a nagy erőket mozgósító törökök szerencsés gólt szereztek Nihat révén a 87. percben, majd a megzavarodott cseh védők hibája után eldöntötték a találkozót, megint Nihat talált a kapuba és ezzel továbbjutatta csapatát.
Törökország: Volkan Demirel - Hamit Altintop, Emre Güngör (Emre Asik 63.), Servet Cetin, Hakan Balta - Tuncay Sanli, Mehmet Topal (Kazim Kazim 57.), Mehmet Aurelio, Arda Turan - Semih Sentürk (Sabri Sarioglu a szünetben), Nihat Kahveci
Csehország: Petr Cech - Zdenek Grygera, Tomas Ujfalusi, David Rozehnal, Marek Jankulovski - Libor Sionko (Stanislav Vlcek, 84.), Jan Polak, Marek Matejovsky (David Jarolim 39.), Tomas Galasek, Jaroslav Plasil (Michal Kadlec 80.) - Jan Koller
A csoport állása: 1. Portugália 3 2 - 1 5-3 6 pont, 2. Törökország 3 2 - 1 5-5 6, 3. Csehország 2 1 - 2 4-6 3, 4. Svájc 2 1 - 2 3-3 3.
Fotó: Reuters