|
Európa Liga a storytv-n- Havas Henrikkel!
Sanoma
2009. szeptember 16., szerda 14:01
A storytv eddig elsősorban a hölgyek számára állította össze sikersorozatokkal, magyar- és világsztárokkal, valamint filmekkel teli kínálatát. A csatorna ezúttal is igazi csemegét kínál, most azonban leginkább a férfiakat várja a képernyő elé.
A fordulók legfontosabb mérkőzései csütörtök esténként lesznek láthatóak a storytv műsorán. Az izgalmas küzdelmek mellett azonban még egy meglepetéssel szolgál majd a közvetítés: a mérkőzés előtt, annak szünetében és végén Havas Henrik várja majd a nézőket. Természetesen vendégei is lesznek, akikkel együtt végigizgulják a félidőket, közben pedig megvitatják a fontosabb eseményeket. Az első, magyar vonatkozásban is izgalmasnak ígérkező AC Sparta Praha - PSV Eindhoven (Dzsudzsák Balázzsal) összecsapást a Tanár Úr Bajor Imrével és Koós Jánossal nézi majd végig, de itt lesz a gyengébbik nem képviselőjeként Paraoánu Aranka 83-szoros válogatott focista is, a mérkőzés előtt, a szünetben, és a lefújás után pedig együtt értékelik a látottakat. Természetesen Havas Henriktől és barátaitól azt kapjuk majd, amit megszokhattunk, csípős megjegyzéseket, humort és tájékozottságot, Paraoánu Aranka pedig női, ám mégis szakértő szemmel próbál labdába rúgni a focirajongó férfiak mellett. Szeptember 17-én, csütörtökön este 20.50-kor tehát Havas Henrik, Bajor Imre, Koós János és Paraoánu Aranka várja a képernyők előtt szurkolókat. Paraoánu Aranka (36) huszonhárom évig futballozott, a nők között a legtöbbször, nyolcvanhárom alkalommal léphetett pályára, s kétszer megválasztották az év játékosának. Bár már visszavonult, folyamatosan képzi magát, legutóbb az UEFA tanfolyamát végezte el.
A storytv a legdinamikusabban növekvő kábelcsatorna. A storytv az elmúlt évben a legdinamikusabban fejlődő kábelcsatorna, a legtöbb saját gyártású műsorral. Itt látható Havas Henrik ’Havas’ című napi talk-show-ja, Hajdú Péter bulvár talk-show-ja, az Esti Frizbi, Lajcsi nagy sikerű sorozata, a Szuperbuli, Buza Sándor gaszto-show-ja ’A szomszéd főztje’ címmel, de a Lakosztály, a Sztárral szemben és az Ezo Tv is mind a csatorna által készített egyedi programok.
A 2006-os indulás óta 250 százalékkal, 2,4 millió háztartásra nőtt azon otthonok száma, ahol nézhető a storytv programkínálata, a nap 24 órájában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hajdu, peter, storytv, HavasHenrik, ortt, cigányok, romák, StoryTv, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, HajdúPéter, nagylehetőség, Majka, NagyLehetőség, KaszaTibi, HavasHenrik KelemenAnna, Csillag Születik, Puzsér, Pokorny Lia, Hernádi, Világi Peti, Havazin, Flour Tomi, síelés, Csongrád, arad, románok, busz, árokba csúszott, hóesés, felmelegedés, tavasz, február, időjárás, hó, hőmérséklet, kerékpáros, havas út, berettyóújfalu, J.M. Brothers, Melon, Leonidasz, hütte, mínusz, fagyás, tél, havazás, fagypont, fagy, hideg, repülőtér, forgalom, fennakadás, hózápor, vihar, luxus, síparadicsom, swarovski, Havas Henrik, nagypapa, unokái, család, magyarország,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|