|
Európa Liga: Nem a hajdúsági gárda az esélyes
MTI
2010. szeptember 15., szerda 15:26
Bár a legtöbbek szerint a három csoportrivális közül éppen a csütörtöki ellenfél, az ukrán Metaliszt Harkiv ellen van a legkomolyabb esélye a győzelemre az Európa Liga csoportkörében a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatának, mégis a közelmúlt eredményei, illetve a csapatok lehetőségei alapján egyértelműen a vendégek a budapesti mérkőzés favoritjai. A Harkiv 2004-ben jutott vissza az ukrán élvonalban, s nem sokkal utána az UkrSibbank társtulajdonosa, Olekszandr Jaroszlavszkij révén a rendezett anyagi háttér is biztosítva lett, melynek eredményeként hamar az élcsapatok közé került.
A Metaliszt a legutóbbi négy kiírás mindegyikében harmadik lett az ukrán bajnokságban, de ami még jobban megmutatja a harkiviak erejét, hogy két éve az EL jogelődjében, az UEFA Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. Előbb a török Besiktast búcsúztatva jutott a csoportkörben, ahol a portugál Benfica, a török Galatasaray és a görög Olimpiakosz legyőzésével jutott tovább, csak a német Hertha BSC ellen vesztett két pontot. A kieséses szakaszban az olasz Sampdoriát kettős győzelemmel búcsúztatta, majd a Dinamo Kijev állta útját idegenben lőtt több góllal.
Hogy hazai pályán sem számíthat könnyű mérkőzésre a hajdúsági gárda, az bizonyítja a legjobban, hogy a Metaliszt eddigi hét idegenbeli európai kupamérkőzésén mindössze egyszer szenvedett vereséget, akkor is az országhatáron belül, ugyanis csak a Dinamo győzött ellene. A sikerek másik titka - az Ukrajnában divatos brazil légiósok megszerzésén túl - az állandóság, ugyanis 2005 nyara óta az idén februártól augusztusig szövetségi kapitányként is tevékenykedő Miron Markevics irányítja a szakmai munkát.
A Metaliszt keretében négy brazil labdarúgó van, de akad szenegáli, nigériai és argentin futballista is. A jelenlegi szezonban eddig némiképp elmarad a várakozásoktól az együttes, ugyanis 9 forduló után 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel ötödik a tabellán. Az Európa Liga-selejtező utolsó körében pedig nehezen búcsúztatta a ciprusi Omonia Nicosiát, miután a hazai visszavágón kétgólos hátrányba került a 60. percre, s egyenlítenie kellett a továbbjutáshoz. A vendégek gépe a tervek szerint ma délben landol Ferihegyi repülőtéren, míg a debreceniek busza 10 órakor indult a fővárosba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
megyeri balázs, olympiakosz, kapus, Manchester United, Ajax, foci, európa liga, Manchester City, FC Porto, Sturm Graz, Lokomotív Moszkva, Európa Liga, Szabics, Anderlecht, futball, tottenham, pálya, sport, magyarok, labdarúgás, program, csoportkör, Schalke, gyep, bukarest, csapatok, kiosztás, FTC, csapat, meccs, jegyek, kabát péter, dvsc, debrecen, dzsudzsák balás, psv, mlsz, bl, stadion, dzsudzsák balázs, psv eindhoven, futbal, ukrán, mérkőzés, továbbjutás, Dzsudzsák Balázs, Debrecen, PSV Eindhoven, magyar foci, DVSC, PSV, Eindhoven, debrece, Kabát Péter, atletico madrid, rosenberg, loki, eindhoven, Dzsudzsák,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|