Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
F1: Massa nagyon hálás a Ferrarinak
samsungsport.hu
2010. oktober 15., péntek 13:13
Felipe Massa, a Ferrari Forma-1-es csapatának brazil pilótája elárulta, nagyon hálás az olasz istállónak a támogatásért, amit az elmúlt versenyek alatt és után kapott.

Massa 2008-ban két kanyar híján világbajnok lett, az elmúlt két év azonban nem sikerült jól a számára: tavaly a Ferrari nem volt versenyképes - ráadásul a brazil a Hungaroringen szörnyű balesetet szenvedett -, idén meg egyszerűen neki semmi sem sikerül, amikor pedig esetleg sikerülhetett volna, mint Németországban, akkor a csapat arra utasította, hogy engedje el Fernando Alonsót...

A legutóbbi verseny egyenesen katasztrofálisan sikerült Massa számára: Japánban a hatodik helyről rajtolva már az első kanyarban összetörte az autóját, és be kellett fejeznie a futamot. A Ferrari ennek ellenére kiállt mellette.

- Nehéz időszakon megyek keresztül, nem jönnek az eredmények - ismerte el Massa. - De tudom, hogy a csapatra számíthatok. Stefano Domenicali szavai nagyon jólestek: a verseny után azt mondta, hisz bennem, és ezt jó tudni. Ő nagyszerűen ért ehhez a sporthoz, jól tudja, hogy időnként vannak nehezebb időszakok.

Massa hozzátette, tisztában van vele, hogy most félre kell tennie személyes problémáit, a csapatot ugyanis fontos célok vezérlik, amelyeknek alá kell rendelnie magát.

- Meg kell nyernünk az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is. Ezért kell dolgoznunk, maximális erőbedobással, sőt, száztíz százalékot nyújtva. Én is ezt fogom tenni a szezon hátralévő részében. 

 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier