Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
F1: Mindkét Williams pontszerző
samsungsport.hu
2010. szeptember 27., hétfő 09:58
Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a Szingapúri Nagydíjon mindkét Williams pontszerzőként fejezi be a futamot.

Ám a csoda megtörtént, és Rubens Barrichello ragyogó versenyzésével elért 6. helyéért járó nyolc pont mellé a végig keményen küzdő Nico Hülkenberg a 17. rajthelyről indulva hozzá tudott még tenni négyet a nyolcadik pozíciójával - igaz, a verseny után megbüntették, amiért egy alkalommal úgy hagyta el a pályát, hogy abból előnye származott, így végül csak a 10. helyen végzett. Pedig az időmérő edzést követően sokan csak Rubens Barrichello pontszerzésében bíztak, ugyanis Nico Hülkenberg csak a 17. helyről vághatott neki a 61 körös futamnak. A GP2 tavalyi bajnoka azonban ragyogóan használta ki a safety car által elkínált lehetőséget, és azonnal módosítva a kerékcseréje időpontján, végül a 9. helyen ért célba, de mivel az előtte végzett Adrian Sutilt megbüntették, végül a nyolcadik lett, ami már-már a csoda kategóriájába tartozik, hisz ezen az utcai pályán szinte lehetetlen előzni. Rubens Barrichello újfent igazolta, olyan mint a jó bor, minél korosabb, annál jobb. A magyar szponzor, a HELL Energy támogatását élvező Williams brazil pilótája ugyan elrontotta a rajtját, ám azt követően hibátlan versenyt futott, és a harmadik helyen zárt. A kettős pontszerzéssel a brit istálló immár utolérte az összetettben az előttük álló Force Indiát, és a formájukat elnézve, minden esélyük megvan arra, hogy az év végére megszerezzék a konstruktőrök világbajnokságában a hatodik helyet. Sam Michael, technikai igazgató nagyon örült a dupla pontszerzésnek, és abban bízik, hogy a következő futamon is hasonló eredményességgel szerepelnek majd.

- Nagyon jó teljesítettünk ma, hisz mindkét autónk pontszerző helyen ért célba. Rubens sajnos rosszul kezdett, azonnal visszaesett két helyet, míg Nico első köre egészen parádésra sikeredett. Amikor az elején bejött a safety car, úgy döntöttünk, hogy más stratégiával próbáljuk meg segíteni a két pilótát. Rubens és Nico is nagyon jól vezetett, mindkettőjüknél bevált a taktika, így értékes pontokat szereztek a csapat számára. Az FW32-es egyre versenyképesebb, és azt remélem, hogy Szuzukában is folytatni tudjuk a jó szereplésünket.

Rubens Barrichello (6. hely, 56.101 mp hátrány, 8 pont, leggyorsabb köre: 1:50.334, összpontszáma: 39, helyezése a vb-pontversenyben: 11.) szokásától eltérően most nagyon elrontotta a rajtját, és a hatodik pozícióból visszaesett a nyolcadikra. A brazil azonban ettől kezdve pokoli tempót diktált, és amikor bejött a biztonsági autó a verseny elején, úgy döntött, marad az előre megbeszélt taktikánál, és nem állt ki kereket cserélni. A számítása bevált, és többek között a vb-pontversenyben vezető Mark Webberrel is csatázva az élmezőnyben száguldott. A kerékcserét követően sem vesztett pozíciót, sőt, amikor Lewis Hamilton kiesett, feljött a hatodik helyre, amit a leintésig parádésan vezetve meg is tudott őrizni. A veterán pilóta ezzel a teljesítményével immár lőtávolon belülre ért az egyéni pontversenyben, hiszen mindössze 7 pont a hátránya Michael Schumacher és Adrian Sutil mögött. Ha Barrichello továbbra is így teljesít, akkor könnyen eléjük kerülhet a hátralévő négy futamon.

- Nagyon jó és pontokban gazdag versenyt tudhatunk magunk mögött. Azt kifejezetten sajnálom, hogy a fékek forrósodása miatt nem tudtam Robert Kubicát jobban megszorongatni. A biztonsági autós szakaszban valamit javult a fékek terén a helyzet, de sajnos nem annyira, hogy esélyem legyen előrébb lépni. Mindent egybevetve elégedettek lehetünk a Szingapúrban elért eredményeinkkel.

Nico Hülkenberg (8. hely, 1:12.791 perc hátrány, 4 pont, leggyorsabb köre: 1:52.213, összpontszáma: 20, helyezése a vb-pontversenyben: 13. hely) elképesztően kapta el a rajtot, több helyet jött fel az első kör végére, és látszott a fiatal német versenyzőn, hogy komolyan gondolja, hogy a 17. rajtpozícióból képes lehet pontot szerezni. Amikor a 4. körben bejött a safety car, a GP2 tavalyi bajnoka azonnal reagált az új helyzetre, és sokat kockáztatva már ekkor letudta a kerékcseréjét. A taktikaváltás bevált, és Hülkenberg parádés, ugyanakkor kemény előzéseket bemutatva a verseny felénél már pontszerző helyen száguldott. Ettől kezdve már nem hibázott, és végül a két pontot érő kilencedik helyen fejezte be a villanyfényes futamot. A verseny után azonban megbüntették az első körben kanyart levágó Adrian Sutilt, így végül négy pontot szerezve a 8. helyen végzett, ami ismerve az előzményeket, szinte győzelemmel ért fel ezen a szűk utcai pályán.

- Ha valaki a tegnapi időmérőt követően azt mondja nekem, hogy a tizedik helyen fogok végezni és pontot szerzek, azonnal elfogadtam volna. Nagyon hosszú és kemény futam volt, ami végig hatalmas koncentrációt igényelt, mert szinte végig szorosan haladtunk egymás mögött. Végül is elégedett vagyok azzal, hogy hátulról indulva, és az újabb büntetést követően a tizedik helyen végeztem, és az ezért járó ponttal segítettem a csapatot a konstruktőrök bajnoki küzdelmében.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier