Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Farkas Bálint hetedik lett Liverpoolban
judoinfo.hu
2011. oktober 03., hétfő 08:58
Ezen a hétvégén két helyszínen, Liverpoolban és Rómában folytatódott az olimpiai kvalifikációs sorozat, a magyar színeket összesen tíz judós képviselte, a legjobb eredményt Farkas Bálint érte el Nagy-Britanniában, ő a hetedik helyen zárt.

Ezt a hétvégét - természetesen a tanulságok levonása után - igyekszünk majd gyorsan elfelejteni, hiszen szörnyen alakult: tíz judósunk közül egy sem harcolhatott éremért, ráadásul közülük csak négyen tudtak legalább egy meccset nyerni.

Liverpool először látta vendégül a Világkupa-sorozatot, a férfiak tornáján szombaton Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex) és Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex) indult harcba a mieink közül. Előbbi szép győzelemmel kezdett, ám a második körben alul maradt a lengyel Kowalskival szemben, ahogy az erőnyerőként kezdő junior-világbajnoki ezüstérmes Gorjánácz Zsolt is a később aranyéremig jutó francia Larose ellenében. Pedig itt lett volna mit törleszteni, hiszen a 2004-es budapesti junior-világbajnokságon Larose éppen Gorjánácz Zsolt barátja, egykori klubtársa, Burján László ellen nyerte meg a finálét...

A 81 kilogrammban négy versenyzőnk próbált meg pontokat gyűjteni, de Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Bürgés Milán (Szegedi JSE), Csoknyai László (Paksi Atomerőmű SE) és ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC) egyaránt kikapott az első meccsén, így valamennyien helyezetlenül zártak.

Jól kezdett Farkas Bálint a 100 kilósok között, a Honvéd-Kipex londoni indulásra pályázó judósa az első körben legyőzte a franciák 2005-ös Európa-bajnokát, Christophe Humbert-t, ám aztán a holland Meeuwsen, majd a vigaszágon a román Matei is jobbnak bizonyult, így Farkas Bálint a hetedik helyen végzett.

Rómában három judósunk lépett tatamira, közülük az egy hete Almatiban Világkupa-győztes Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC) a bolgár Grigorova elleni ippongyőzelem után kikapott az ifjúsági világbajnok, tizenhét esztendős brazil Flavia Gomestől, s így helyezetlenül zárt.

Győzelemmel kezdett a 63 kilogrammos Baczkó Bernadett is, a KSI SE világbajnoki bronzérmese a francia Poli ellen nyert, ám a második körben a spanyol Aguirre - aki június óta a negyedik Világkupa-érmét szerezte meg az olasz fővárosban - megállította a magyar judóst. Ugyanebben a súlycsoportban Gáspár Eszter erőnyerőként kezdett, majd a Miskolci VSC versenyzője alul maradt a két éve Moszkvában Grand Slam-győztes francia Pruvosttal szemben, így ő is kiesett.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat a következő hétvégén Azerbajdzsánban, illetve Fehéroroszországban folytatódik, a férfiak Bakuban, a nők pedig Minszkben szerepelnek majd.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier