|
Fazekas Róbert bronzérmes
MTI
2010. augusztus 02., hétfő 08:41
Fazekas Róbert bronzérmet szerzett diszkoszvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi záró napján.
Az 2002-ben Eb-győztes versenyző, aki 64,30-cal első teljesítette a selejtezőszintet, a fináléban 64,84-gyel kezdett, ezzel már az első sorozattól a harmadik helyen állt a világbajnok német Robert Harting (68,33) és Piotr Malachowski (65,84) mögött. Az olimpiai és vb-második lengyel a második körben 68.87-tel átvette a vezetést, s mint kiderült, ez volt a győztes dobás. Fazekas a folytatásban előbb csak egy centit javított, aztán viszont 66,43-mal, idei legjobbjával megerősítette harmadik helyét. Innentől a legjobb nyolc folytathatta, s a 2004-es olimpiai első helyétől doppingvétség miatt megfosztott magyar versenyzőre az ötkarikás címvédő, észt Gerd Kanter tűnt a leginkább veszélyesebbnek, aki 65,38-cal a negyedik helyen állt. Kanter ugyan kétszer is tudott javítani, de csak 66,20-ig jutott.
Fazekas egy rontás után 64,65-tel folytatta, majd 66,15-tel fejezte be. Utolsó dobását már érmesként hajthatta végre, 2003 után állhatott újra világversenyen dobogóra. Az élen a helyzet nem változott, Malachowski visszavágott Hartingnak a tavalyi vb-döntőben elszenvedett vereségért. "Titkon bíztam benne, hogy érmes lehetek, s abban reménykedtem, hogy 67-68 métert is tudok dobni" - nyilatkozott Fazekas. - De nem vagyok elégedetlen, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a műtőasztalon feküdtem, ez szép siker." A 35 éves atléta hozzátette, bár gerincstabilizációs műtétje után gyorsan elkezdte az edzéseket, márciusban még futni sem tudott.
"A tréningeken Adrián (Annus Adrián készítette fel Fazekast az Eb-re) adogatta fel nekem a diszkoszt, mert nem tudtam lehajolni. Szeretném innen folytatni, egészségesen felkészülni a következő idényre, s megnyomni a következő két-három évet." Fazekas a 2002-es Eb-aranya után a 2003-as vb-n ezüstöt szerzett, majd következett az ominózus 2004-es athéni olimpia, ahol a kalapácsvető Annus Adriánnal együtt doppingvétség miatt megfosztották az első helytől. Eltiltásának letöltése után meglepetésre nyolcadik lett a pekingi olimpián.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
atlétika, maraton, száz éves, indiai, hopp-parádé, derek miles, tegu, rúdugrás, vb, kalapácsvetés, Orbán Éva, budapest, félmaraton, sport, madarász, kizárták, Japán, katasztrófa, adomány, Farkas Györgyi, hétpróba, pars krisztián, fazekas, magasugrás, Minczér Albert, Kiss Dániel, Budapest, Powell, Atlétika, bolt, berlin, kővágó, Bolt, sérülés, pihenő, diamond leauge, atlétika, elődöntő, kiss, óvás, pars, eb, bronz, Eb, döntő, futás, semenya, atletika, powell, 100meter, felepules, olimpia, vilagbajnok, futas,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|