|
Fazekas Róbert vágya az olimpiai dobogó
MTI
2011. szeptember 16., péntek 14:03
A diszkoszvető Fazekas Róbert minden vágya, hogy dobogóra állhasson a jövő évi olimpián, míg a vele együtt Szombathelyen készülő Kürthy Lajos súlylökő a nyolcasdöntőbe szeretne bekerülni Londonban.
A két dobóatléta pénteki sajtótájékoztatóján Fazekas kifejtette, az idei év számára kudarc volt, a tegui világbajnokságon három érvénytelen kísérlettel kiesett a selejtezőben. "Úgy érzem, hogy idegileg fáradtam el, túlzásban vittem az edzéseket, mert akartam a sikert, bíztam a dobogós vagy a dobogó közeli helyezésben. De érzem magamban az erőt, az elszántságot, a tüzet. Most is mennék edzeni, ám pihennem kell, és októberben kezdem újra a munkát. A londoni lesz az utolsó olyan olimpia, ahol még komoly eredményt érhetek el. Minden vágyam, hogy dobogóra álljak Londonban" - mondta a 36 esztendős Fazekas, akit az athéni ötkarikás játékokon - Annus Adriánnal együtt - doppingvétség miatt megfosztottak az első helytől.
Hozzátette: a 2001-es vb-n - a mostanihoz hasonlóan - gyengén szerepelt, majd a rá következő évben Európa-bajnok lett. Most is hasonló "feltámadásban" reménykedik a rossz év után. Fazekas a 2003-as vb-n ezüst-, a tavaly Eb-n bronzérmet szerzett. A 2009-es fedett Eb-n ötödik Kürthy Lajos felemásnak értékelte a 2011-es szezonját, s jövőre az olimpiai nyolcasdöntőbe szeretne bekerülni."Az elmúlt években kudarcok kísértek, kicsit elveszítettem az önbizalmamat, most viszont úgy érzem, Annus Adriánnal közösen megtaláltuk a helyes utat. Bízom benne, hogy 2012-ben a három fontos világeseményen, az olimpián, a szabadtéri Európa-bajnokságon és a fedettpályás vb-n jól szerepelek majd" - tette hozzá.
A két atléta jelenleg Szombathelyen készül a korábbi kalapácsvető Európa-bajnok Annus Adrián vezetésével. Az edző Fazekassal kapcsolatban megjegyezte: "ugyan az elmúlt időszakban sok fiatal diszkoszvető tűnt fel, azonban ők nem fejlődnek olyan ütemben, hogy Robit megakadályozzák egy szép eredmény elérésében." Kürthyre térve jelezte: vele is bátran lehet tervezni, és megfelelő munkával elérheti az olimpiai finálét. A szombathelyi Haladás színeiben versenyző Fazekassal és a mohácsi Kürthyvel a szombathelyi Human Operator Zrt. egyéni szponzori szerződést kötött az ötkarikás felkészülésük támogatására.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
eb, atletika, sport, varga, janos, gyurta, Atlétika, Sport, sérv, FazekasRóbert, Diszkoszvető, NémethPál, súlylökés, kürthy lajos, fazekas róbert, olimpia, diszkoszvetés, fazekas, atlétika, vb, magasugrás, hétpróba, bronz, katar, fedett,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|