Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Felipe Massa nyerte a Török Nagydíjat
2008. május 13., kedd 09:00
A brazil pilóta, Felipe Massa nyerte meg a hétvégi Török Nagydíjat. Második helyen a McLaren- Mercedes pilótája, Lewis Hamilton, harmadik helyen pedig a finn Kimi Raikkonen ért célba.
Jó hétvégét tudhat a háta mögött a Felipe Massa. Szombaton zsinórban harmadszorra szerezte meg a Török Nagydíjon a pole pozíciót, így az első helyről vághatott neki a vasárnapi futamnak, mely hatalmas taktikai csatát hozott. A szombati edzésen Kovalainen a második, míg Hamilton a harmadik helyet szerezte meg.
A vasárnapi rajt vesztese egyértelműen a finn Kimi Raikkonen volt, aki beragadt Alonso és Kubica mögé, Massa és Hamilton pedig kiválóan jött el. Már az első körben baleset történt, Fisichella csúszott ki, a baleset miatt a szervezők beküldték a biztonsági autót.
Miután elengedték a mezőnyt Raikkonen feljebb tudott lépni, így a negyedik körben Massa, Hamilton, Kubica és Raikkonen volt a sorrend, tehát a két legnagyobb istálló versenyzői csaphattak össze. A kerékcseréket követően Hamilton megelőzte Massát a huszonharmadik körben, de a McLaren pilótája három kiállásos taktikán volt, így a brazil pilóta vissza tudta szerezni vezető pozícióját Hamilton harmadik kerékcseréje után. A verseny végül Felipe Massa győzelmével zárult, a második Lewis Hamilton lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Ferrari másik pilótája, Kimi Raikkonen léphetett fel.
A világbajnoki pontversenyben az élen még mindig Kimi Raikkonen áll 35 ponttal, a második Lewis Hamilton 28 ponttal, a harmadik Felipe Massa, szintén 28 ponttal. A konstruktőrök pontversenyében a Ferrari vezet 66 ponttal.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier