|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Felvidék legyőzte a Hajdúságot
BoxingONE news 2011. március 21., hétfő 14:35
A kiírásnak újoncként nekivágó K.O Galánta nyerte a BoxingONE Championship - közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokságot, miután a felvidéki városban megrendezett összecsapáson a szlovákiai csapat 11:3 arányban felülmúlta a címvédő DVSC-t.
A mátyusföldi város sportkomplexuma komolyan felkészült a közép-európai bajnokság döntőjére, hiszen a csarnok küzdőterén három könnyűszerkezetes mobil-lelátót állítottak fel, amely a rendezvény kezdetére meg is telt szurkolókkal. Tegyük hozzá, hogy hangos hazai szurkolókkal, akik magyarul és szlovákul felváltva éltették kedvenceiket. Ám az első meccs kissé visszavetette a hazai drukkerhad lelkesedését, ugyanis a debreceni Kalucza Norbert agresszív ökölvívást bemutatva, melyet erővel is végig bírt, simán legyőzte az igen tehetséges Zöld Dávidot. A hajdúsági bokszoló egy pillanatig sem engedte lélegzethez jutni ellenfelét, fölénye a meccs végére nagyon nyomaszóvá vált, így megérdemelten nyerte az 57 kg-ban megrendezett párharcot. (2:0) 69 kg-ban viszont a Galánta litván légiósa, a korábbi pekingi olimpikon Kavaliauskas Egidijus nagyon bekezdett, Tóth József Gábor már a nyitó menetben padlóra került, majd nem sokkal később még egyszer számolni kellett rá. A folytatásban Tóth rátapadt ellenfelére, átvette a kezdeményezést, de fordítania nem sikerült a magyar legénynek. Egyértelmű galántai siker. (2:2) 60 kg-ban Török János hatalmasat bokszolt a szlovák válogatott Tomas Vano-val, ám az elmúlt évben kimagasló formában versenyző galántai felülmúlta őt. Élvezetes és hullámzó volt a küzdelem, de Vano – a második, egálszagú menetet kivéve – többet mutatott, s megérdemelten hirdették ki győztesnek a játékidő letelte után. (2:4) 64 kg-ban viszont nagy volt a debreceni felzúdulás az újabb Galántai siker bejelentésekor, hiszen Görbics Gábor hatalmasat küzdött az ifi-olimpiai bajnok Petrauskas Evaldas ellen. A mokány litván az első menetben nagyon ment előre, de Görbics a következő körtől rendre feltartóztatta, s úgy tűnt, testen egyszer el is kapta. A B1-ben neutrális pontozói gárda értékeli a mérkőzéseket, s ők Petrauskas-t látták jobbnak, igaz, 3:1 arányban. (2:6) Minden döntőbeli meccsen, így az első 81 kg-ban megrendezett összecsapáson is hatalmas küzdelmet láthatott a lelkes közönség. Hosszú Ferenc és Tomas Hrabovecky mindent kiadott magából, kemény meccsen megosztoztak a pontokon. (3:7) A második félnehézsúlyú mérkőzésen a debreceni Nagy Péter ellenfele a 2007-ben vb-bronzig menetelő litván klasszis, Daugirdas Šemiotas volt. Bár Nagy remekül hajrázott, összességében a K.O Galánta ezt a párharcot is hozni tudta, s miután az állás 9:3-ra módosult, a mátyusföldiek matematikailag is bebiztosították az aranyérmüket a BoxingONE Championship ligában. Az est zárásaként a feltörekvő nehézsúlyú szlovák tehetség, Sandro Dirnfeld legyőzte Deél Szabolcsot. (3:11) A K.O Galánta tehát megnyerte az aranyat, vitán felül megérdemelten, amit hálás közönsége hosszasan ünnepelt! Az eredmények mérkőzésről mérkőzésre 57 kg: Zöld Dávid – Kalucza Norbert 0:2 69 kg: Kavaliauskas Egidijus – Tóth József Gábor 2:0 60 kg: Tomas Vano – Török János 2:0 64 kg: Petrauskas Evaldas – Görbics Gábor 2:0 81 kg: Tomas Hrabovecky – Hosszú Ferenc 1:1 81 kg: Semiotas Daugirdas – Nagy Péter 2:0 91 kg: Sandro Dirnfeld – Deél Szabolcs 2:0
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, Darmos, boksz, Olimpia, Balogh Sándor, Vicenza, Lauri, címmeccs, Csillag Születik, Puzsér, Pokorny Lia, Hernádi, Balzsay, ökölvívás, családja, felkészülés, ukrán, box, legyőzte, Vlagyimir, Klicsko, Mormeck, Erdei Zsolt, Jean Pascal, Balzsay Károly, Magas-Tátra, edzés, Chisora, Forma1, Mercedes, Schumacher, WBA, címmérkőzés, Dereck Chisora, Vitalij Klicskó, Harcsa Zoltán, bocskai-emlékverseny, Debrecen, Madár, címvédés, Kokó, kritika, bokszolók, Kótai Mihály, bokszoló, fogorvos, tanul, Hóhér, Nagy József, Mayweather, börtön, bántalmazás, erőszak, párbaj, kihívás, Csaba, Veronika, Erdei zsolt, Cloud, anaheimi gála, sérülés,
|
|