Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fergeteges hangulat és 500 szurkoló fogadta az aranygépet
MTI
2011. május 16., hétfő 09:30
Egészen fantasztikus hangulat és legalább 500 FTC-szurkoló fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren a Ferencváros női kézilabdacsapatát, amely vasárnap története során másodszor elhódította a KEK-et.

A 22 órakor landolt repülőgép utasait már a leszállópályán különleges elismerésben részesítették, ugyanis mindkét oldalról vízfüggönnyel köszöntötte két tűzoltóautó. De az igazi ünneplés csak akkor kezdődött, amikor a játékosok csomagjaikkal együtt megérkeztek a szurkolók közé. A lányok több pezsgősüveg kibontásával és szétlocsolásával köszönték meg kilátogatók szeretetét.

A mintegy háromórás hazaút is utcabálra emlékeztetett. A játékosok teletöltötték pezsgővel a serleget, amely kézről kézre járva az aranygép összes utasához eljutott, valamint egy "kósza" aranyérem is végigjárta gépet. A mámoros hangulatba került kézilabdázók a pilóta kapitányi sapkáját is elkérték, s közösen énekeltek az út során.

A járat neve a magyar országhatártól Malév 1531-ről "Malév 1531 Kupagyőztesekre" változott a légiirányításban is. A fieszta nem ért véget a légikikötőben, ugyanis a csapatot egy különbusz saját csarnokába szállította, ahol folytatódott az ünneplés.

A Ferencváros 23-23-as döntetlent ért el a Mar Alicante vendégeként a KEK-döntő visszavágóján, ezzel 57-52-es összesítéssel bizonyult jobbnak riválisánál.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier