|
Fernando Alonso szerint nincs szükség az FIA felügyelőjére
2007. oktober 19., péntek 12:55
A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso csütörtökön Brazíliában azt mondta, szerinte nincs szükség a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) felügyelőjének jelenlétére a McLarennél. A spanyol hozzátette azt is, csapattársával, Lewis Hamiltonnal remek a kapcsolatuk, és sok olyan dolog jelenik meg róluk a sajtóban, amiből egy szó sem igaz.
A FIA spanyol alelnöke, aki egyben hazája motorsport szövetségének elnöke, Carlos Gracia egy interjúban elárulta, hogy Brazíliában egy ellenőr felügyeli majd a wokingi csapat pilótái közötti egyenlőséget. A lépésről azután döntött a szövetség, hogy Gracia megosztotta Max Mosley elnökkel azon félelmét, hogy Alonsóval esetleg rosszul bánnak majd a szezonzárón.
Mindemellett pedig a kétszeres világbajnok a Kínai Nagydíj kvalifikációja után élesen kritizálta a McLarent, miután márkatársától több mint hat tized másodperccel kikapott az időmérőn és csak a negyedik helyről rajtolhatott Sanghajban. A spanyol Brazíliában már sokkal higgadtabban nyilatkozott a történtekről.
"Nem értek egyet a döntéssel, de ez nem rajtunk múlik"- válaszolta Alonso, amikor arról kérdezték, vigaszt jelent-e számára az FIA felügyelőjének jelenléte. "Ha ők úgy döntenek, hogy ezt teszik, az rendben van, de szerintem nekünk erre nincs szükségünk a garázsban. Azt hiszem Kínban csalódott voltam a kvalifikáción nyújtott teljesítményem miatt. Az első és a második etap eredményei után ugyanis úgy éreztem, hogy szoros lesz harc a pole pozíció megszerzéséért. Észrevettem, hogy a guminyomás túlságosan magas, ám ez megtörténhet az időmérőn."
A spanyol elmondta azt is, hogy jól kijönnek márkatársával, Hamiltonnnal és remek a kapcsolatuk a versenypályán kívül. Alonso szerint, a köztük lévő feszültség, amelyről naponta cikkezik a sajtó, csak az újságírók találmánya.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|