|
Fodor Marcell az Újpesthez igazolt
sport24.hu
2011. december 30., péntek 09:08
Fodor Marcell három és fél éves szerződést kötött az Újpest labdarúgócsapatával.
A labdarúgó NB I. tizedik helyén álló Újpest együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerdán megegyezett Fodor Marcell átigazolása ügyében a Debreceni VSC-vel, a 24 éves bal oldali védő pedig három és fél évre kötelezte el magát a lila-fehéreknél.
A Videotonban nevelkedett játékos korábban már fél szezon erejéig szerepelt az Újpestnél, de 2005 őszén nem kapott szerepet élvonalbeli bajnokin.
Fodor 2008-ban került Debrecenbe, ahol aztán a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett, és kétszeres bajnok, kétszeres bajnoki ezüstérmes, kétszeres Magyar Kupa-győztes, Szuperkupa-győztes és Ligakupa-győztes lett a DVSC-vel, de a jelenlegi szezonban bajnoki mérkőzésen nem számoltak vele.
"Szép négy évet töltöttem Debrecenben, sok sikert éltünk át. Azonban az őszi szezon végén úgy éreztem, szükségem van a váltásra, az Újpest megkeresése a legjobbkor jött számomra. Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk, és köszönöm a Debrecen vezetőinek is, hogy korrekten álltak a terveimhez. Az Újpest mindig is komoly klub és erős csapat volt, az elmúlt időszak nehézségein már sikerült túllépni. Amit hallok, látok és érzek az nagyon pozitív, miként az is, hogy a következő szezonra bajnokesélyes csapatot szeretnének a klub vezetői" - fogalmazott Fodor az Újpest FC honlapjának.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pénz, büntetés, hétvégi mérkőzés, újpest, ftc, rablás, gyilkos, fegyveres, fradi, jegyár, Kassai Viktor, legjobb, vezető, Újpest, Honvéd, OTP Bank Liga, DVSC, Magyar Kupa, mentős, támadás, vereség, tüntetés, drukkerek, edzőváltás, Kaposvár, Roderick Duchatelet, foci, gázolás, gyalogos, halálos, M0, újpesti lehajtó, Fehér Miklós, emléktorna, jótékonyság, FTC, Győri ETO, Újpest FC, másodedző, kirúgás, Víg PÉéer, lakástűz, haláleset, tűzoltás, pedofil, pedofilhálózat, BRFK, kiskorúak, futball, Simon Krisztián, UTE, sérülés, agyonverték, idős nő, újpesti, bűncselekmény, jégkorong, hoki, dunaújváros, győzelem, labdarúgás, bírság, ferencváros, újpest, futball, vasas, wintermantell zsolt, kötvény, NBI, Mészöly Géza, liga, menesztés, kabát péter, fehér csaba, debrecen, Debrecen, MTK,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|