|
Folytatódik a Bayern-Schalke versenyfutás
MTI
2010. május 01., szombat 09:00
Az utolsó előtti felvonásra kerül sor a német labdarúgó-bajnokságban a hétvégén, a két főszereplő ismét a Bayern München és a Schalke 04 lesz.
A két együttes ugyanannyi ponttal áll, a münchenieknek azonban sokkal jobb a gólkülönbségük, így abból a szempontból egyszerű a helyzetük, hogy ha a soron következő két mérkőzésüket megnyerik, akkor övék a salátástál. A Bayern kedden fantasztikus játékkal 3-0-ra nyert az Olympique Lyon otthonába, így 2001 után ismét Bajnokok Ligája-döntőt játszhat, s a bajorok Franciaországban nyújtott teljesítményét tekintve nem nagyon képzelhető el, hogy a kiesőjelölt Bochum legyőzése gondot okozna nekik.
A Schalke viszont a közvetlenül mögötte álló Werder Brement fogadja, a vendégek nagyszerű hajrával a dobogó harmadik fokára tornázták fel magukat, onnan pedig nem is nagyon szeretnének már lejjebb kerülni. Hajnal Tamás Dortmundja még szintén versenyben van a bronzéremért, ennek megszerzése érdekében mindenképpen le kell győznie a címvédő VfL Wolfsburgot. Szomorú nap lehet a szombat Dárdai Pál életében, ugyanis a sereghajtó Hertha BSC-nek szinte csodára lenne szüksége ahhoz, hogy a Bayer Leverkusen otthonában sorra kerülő összecsapást követően ne essen ki az élvonalból.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rekordok, bl, orrtörés, drukker, Fernando torres, chelsea, BL-döntő, Bayern München, Chelsea, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, Kassai Viktor, legjobb, vezető, real, bajnok, bilbaó, spanyol, murinho, köszönet, kassai, BL döntő, túljelentkezés, BL, bayern, real-madrid, Marseille, Internazionale, Bajnokok Ligája, Messi, Bayern, Leverkusen, történelem, Manchester City, Carlos Tévez, foci, Basel , bajnokok ligája, Manchester United, Barcelona, edző, Josep Guardiola, Bochum, Német Kupa, Tévez, AC Milan, Cassano, kölcsön, Mainz, futball, Szalai, Stieber, tévez, boca juniors, büntetés, Riquelme, napoli, elégedett, hangulat,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|