Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Forma1: A Pirelli váltja a Michelint
Nemzeti Sport
2010. június 24., csütörtök 13:19
Az Olasz gumigyárat három éves szerződés köti majd a száguldó cirkuszhoz.

A Nemzetközi Automobilszövetség hivatalosan is bejelentette, hogy a 2011-es szezontól a Pirelli lesz a Formula–1-es sorozat hivatalos gumiszállítója. Az olasz gyártó a mostani szerződés értelmében három éven keresztül látja majd el a csapatokat.

A mostani idény végén a Bridgestone, az F1 hivatalos és egyben kizárólagos gumiszállítója kivonul a sorozatból, ezért a száguldó cirkusznak új gyártóval kellet szerződést kötnie a folytatáshoz. A korábbi híreknek megfelelően a Pirelli és a Michelin harcolt egymással, az FIA mai döntése értelmében pedig előbbi váltja a japán vállalatot, amely 2007 óta volt a sportág egyetlen szállítója.

A Pirelli a mostani szerződés értelmében 2011-től három szezonon keresztül látja el abroncsokkal az F1-es csapatokat. A Pirelli húsz év kihagyás után tér vissza a sorozatba, legutóbb 1991-ben szállított abroncsokat a Formula–1-ben. Az olasz gyártó eddigi utolsó győzelmét (összesen 44-nél jár) a Benettonnal aratta, amelyet akkor Nelson Piquet vezetett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier