Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Forma 1 - Kimi Raikönnen nyerte a Brit Nagydíjat
2007. július 09., hétfő 10:25
A finn Kimi Raikkönen (Ferrari) nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság kilencedik futamát, a Brit Nagydíjat. A második helyen Alonso végzett, harmadik helyre Lewis Hamilton száguldott be.

A pontversenyben éllovas Hamilton előnye 12 pontra csökkent a vb-címvédő Alonsóval szemben, míg Raikkönen, aki idei harmadik futamgyőzelmét szerezte meg, feljött a harmadik helyre. A brazil Felipe Massa, akinek a start előtt motorproblémája támadt, s ezért a boxutcából rajtolt, óriási bravúrral végül az ötödik lett. A rajt gond nélkül lezajlott, Hamilton megtartotta első helyét, mögötte Ra:ikkönen és Alonso volt a sorrend.



A negyedik kör után semmi sem változott az élen, továbbra is biztosan vezetett Hamilton, mögötte egy leheletnyivel Raikkönnen száguldott. Massa viszont nyolc helyet előrelépve, már a 13. volt. A finn üldözőbe vette Hamiltont, a 13. körben megpróbálta megelőzni a brit pilótát, de az kivédte a támadást, majd két körrel később kihajtott a boxutcába kereket cserélni és tankolni. Raikkönen és Alonso még maradt a pályán és mindketten pokoli száguldásba kezdtek. A boxtaktika ezúttal is bejött: a finnek sikerült megelőznie a hazai közönségkedvencet. A legjobban azonban Alonso jött ki a kiállásból, a spanyol még tovább maradt a pályán és mindkét vetélytársát megelőzve az első helyre jött vissza. A 22. kör után Alonso, Raikkönen, Hamilton volt a sorrend az élen, Massa pedig a hetedik.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élbolyban, viszont Hamilton egyre jobban leszakadt. Huszonkét körrel a zárás előtt Alonso másodszor is kereket cserélt, majd őt Hamilton követte, Raikkönnen azonban maradt és ezúttal a finn volt sikeres, mert óriási tempót diktálva, jelentős előnyt szerezve az első helyre tért vissza a boxlátogatás után. Tizennégy körrel a leintés előtt a finn vezetett, mögötte Alonso, Hamilton, Robert Kubica volt a sorrend. A hajrában már nem változott a helyzet az élen.

Brit Nagydíj (59 kör, 303,319 km), végeredmény:

1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:21:43.074 ó (átlag: 222,630 km/ó) 2. Fernando Alonso (spanyoll, McLaren-Mercedes) 2.459 mp hátrány 3. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 39.373 mp h. 4. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 53.319 mp h. 5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 54.063 mp h. 6. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 56.336 mp h. 7. Heikki Kovalainen (finn, Renault) 1 kör h. 8. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1 kör h. 9. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1 kör h. 10. Jenson Button (brit, Honda) 1 kör h. 11. David Coulthard (brit, Red Bull) 1 kör h. 12. Nico Rosberg (német, Williams) 1 kör h. 13. Alexander Wurz (osztrák, Williams) 1 kör h. 14. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 2 kör h. 15. Christijan Albers (holland, Spyker) 2 kör h.

Leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (Ferrari) 1:20.638 p

A pontversenyek állása a kilencedik futam után (még 8 van hátra): pilóták:
1. Lewis Hamilton 70 pont
2. Fernando Alonso 58
3. Kimi Ra:ikkönen 52
4. Felipe Massa 51
5. Nick Heidfeld 33
6. Robert Kubica 22
7. Giancarlo Fisichella 17
8. Heikki Kovalainen 14
9. Alexander Wurz 8
10. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 7
11. Nico Rosberg 5
12. David Coulthard 4
13. Szato Takuma 4
14. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 2
15. Ralf Schumacher (német, Toyota) 2
16. Jenson Button 1
17. Sebastian Vettel (német, BMW-Sauber) 1

Csapatok: 1. McLaren-Mercedes 128
2. Ferrari 103
3. BMW-Sauber 56
4. Renault 31
5. Williams 13
6. Toyota 9
7. Red Bull 6
8. Super Aguri 4
9. Honda 1

Következik: Európa Nagydíj (július 22., Nürburgring, Németország)

Forrás: ma.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier