Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fucsovics: A szervámnak köszönhető, hogy nyertem
MTI
2010. július 06., kedd 10:22
A vasárnap fiú egyesben győztes sportolót állva, vastapssal fogadta a tiszteletére összegyűlt, mintegy kétszáz fős baráti és szurkolói kör pályafutása induló helyszínén, a nyíregyházi teniszklubban.

A 18 éves játékos a "We are the champions" című dalra vonult be családja és menedzsere kíséretében a csarnokba, ahol "Szép volt, Marci!" skandálással üdvözölte őt a közönség.

A láthatólag kissé megilletődött tehetségnek először Bige László, az NYVTC elnöke gratulált, aki történelminek nevezte Fucsovics vasárnapi sikerét. "Ő az első magyar sportoló, aki egyes döntőben nyerni tudott Wimbledonban" - mondta az elnök, egyben emlékeztetve a jelenlévőket Vad Dezső, a későbbi sportújságíró 1948-as sikerére, aki a fináléig jutott el az angol nyílt bajnokság junior versenyében. A sportolót a szakmai elismerés mellett egymillió forintos jutalomban, valamint egy - hasonló értéket képviselő - herendi vázában is részesítette a klub elnöke.

Fucsovicsot régi edzői, valamint a város vezetése nevében Csabai Lászlóné polgármester és Nagy László alpolgármester köszöntötte, s levélben üdvözölte a sportolót Nagy Tünde, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke is. A köszöntők után a jelenlévők kivetítőn megnézték a londoni döntő utolsó szettjét; a győzelemhez szükséges utolsó pont "beütését" ismét tapssal honorálta a közönség.

Az ifjú bajnok - aki sikerével olyan junior bajnokokhoz csatlakozik, mint a később a felnőttek között is a legjobbak közé került Roger Federer, Stefan Edberg vagy Gael Monfils - az ünnepségen elmondta, hogy Wimbledonba csak minimális edzésmennyiséggel a háta mögött érkezett.  "Előtte egy héten keresztül csak a szervákat gyakoroltam, szerintem a szervámnak köszönhető, hogy nyertem" - vallotta be a boldog Fucsovics. Elmondta: számítása szerint 203 kilométer per órás sebességgel sikerült elütnie adogatáskor a labdát, amely bíztató a jelenlegi 253 km/órás rekordhoz képest.

 

A magyar tehetség eddigi legnagyobb sikerének az év eleji Australian Open negyeddöntőjét nevezte, ahol ugyanazt a Benjamin Mitchellt verte meg, aki fölött Wimbledonban is diadalmaskodott. "Külön örülök annak, hogy ennyi embernek tudtam örömöt okozni. Mindenképpen előre tekintek, és a US Openen is szeretnék minél jobb eredményt elérni" - fogalmazott Fucsovics Márton, aki egyben megköszönte az eddigi szurkolást és bizalmat, amelyre megítélése szerint a felnőttek mezőnyében is szükség lesz. 

"Nehéz lesz az első két év, de bízom abban, hogy fel tudom magát tornázni a ranglistán" - majd mosolyogva hozzátette: az első ötbe, de legalábbis az első tízbe szeretne eljutni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier