|
Gasquet szerint véletlenül került az italába kokain
MTI
2009. június 06., szombat 07:40
A teniszező a párizsi rendőrségen azt vallotta, hogy még csak ki sem próbálta soha a drogot, s valószínűleg véletlenül, önhibáján kívül került az italába az anyag a mintavételt megelőző éjszaka.
A pályafutása során egyesben négy ATP-tornát nyerő játékos csütörtöki vallomásából a La Parisien című lap közölt pénteken részleteket. Ez alapján Gasquet úgy emlékszik, hogy március 27-én este, miután vállsérülés miatt kénytelen volt visszalépni a Key Biscane-i versenytől, elment egy helyi bárba, ahol később egy vendég mondta neki, hogy annál az asztalnál, melyhez leült, korábban kokaint szívtak.
"A mintámban elenyészően kevés mennyiségű kokainra bukkantak. Utánanéztem, s kiderült, hogy az kevesebb mint egy tizede egy átlagos adagnak, melyet felszívnak" - mondta a 22 éves sportoló.
Gasquet a L,Equipe című sportlapnak is nyilatkozott, s kijelentette, hogy mindenképpen bebizonyítja ártatlanságát, s bírósági útra tereli az ügyet. A kiváló teniszező játékjogát május elején határozatlan időre felfüggesztette a nemzetközi szövetség (ITF), mely május 11-én közölte, hogy az illetékes testület 60 napon belül elbírálja az ügyet.
Gasquet a negyedik profi, aki pozitív kokaintesztet produkált. Karel Novacek és Mats Wilander az 1995-ös Roland Garroson, míg Martina Hingis a 2007-es wimbledoni tornán bukott meg a doppingtilalmi listán szereplő szer használata miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
federer, madrid, tenisz, svajc, Tenisz, clijsters, RogerFederer, Federer, kupon, támogatás, paralimpia, pozitív, A-minta, dopping, kerékpárverseny, rózsaszín trikó, olimpia, ellenőrök, NOB, kínaihús, tiltotthús, olimpiaihús, Iszak Eszti, Apollo23, Varga Győző, Szabó Zsófi, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, Londoni Olimpia, Liao Huj, ian thrope, ausztrál, úszó, visszatér, x-faktor, kocsis tibor, dopping, jövő, kajak, kenu, vizsgálat, diszkoszvető, súlylökő, Fazekas Róbert, Kürthy Lajos, Kiss Balázs, bírkózó vb, sport, eltiltás, kerékpár, francia, vérteszt, vb, cselgáncs, magyar, aranyérem, vízilabda, pólóválogatott, világbajnokság, eredmény, Tour de France , kerékpározás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|