|
Gera, a mi hősünk
topfoci.hu/blikk.hu
2009. április 01., szerda 06:45
Valóra vált tizenegy gyermek álma. A Blikk két hete indított játékának nyertesei találkozhattak Gera Zoltánnal (29), és személyesen tehették fel kérdéseiket neki.
A Fulham futballistája a magyar válogatott főhadiszállásán, a gödi Pólus Palace Hotelben fogadta a győzteseket. A fiatalok hamar megkedvelték a focistát, aki közvetlenül válaszolt a feltett kérdésekre, aláírásokat osztott, és közös fényképezkedésre is vállalkozott. A gyerkőcök nem érkeztek üres kézzel, kisebb-nagyobb ajándékokat hoztak a középpályásnak, aki többek között a bőcsi fociklub ereklyéjét, egy sálat is hazavihet.
A nyertesek duplán örülhettek, hiszen találkozhattak kedvencükkel, emellett fejenként két belépőt kaptak a válogatott szerdai, Málta elleni világbajnoki selejtezőjére. Ők tehát ott lehetnek a Puskás Ferenc stadionban 19 órakor kezdődő összecsapáson, amelyre olyan nagy az érdeklődés, hogy elképzelhető: a találkozó napján már ki sem nyitják a pénztárakat.
Mink Olivér Márk (11), Pécs
- Mit üzensz a focista gyerekeknek?
Gera: Vegyétek komolyan a labdarúgást, akkor az életben mindent komolyan csináltok majd. Igaz, az élsport sok lemondással jár, nem ehetsz-ihatsz meg mindent, nem járhatsz el állandóan bulizni. Jó értelemben véve rabszolgák vagyunk, de higgyétek el, megéri, nagyon jó dolog futballozni.
Kmetyó László (10), Dabas
- Igaz, hogy harminc napig nem tévézel?
Gera: Néha szoktam kisebb-nagyobb fogadalmat tenni. Legutóbb azt döntöttem el, hogy legalább harminc napig nem ülök a televízió elé, és nem is hiányzik a doboz. Sokkal több időm marad a családomra, a barátaimra, az olvasásra és a gondolkodásra. Érdemes kipróbálni, ajánlom mindenkinek.
Győrffy Vivien (11), Vác
- Hogy néz ki az álomcsapatod?
Gera: Főleg az angol bajnokságból válogatnék, kevés kivétellel ott játszanak a legjobbak. A kapuban Buffon, a védelemben Bosingwa, Rio Ferdinand, Terry és Evra állna, a középpályára Cristiano Ronaldót, Gerrardot és Kakát állítanám, elöl pedig Tévez, Rooney és Ibrahimovic rohamozná az ellenfél kapuját.
Bodrogi István (13), Mártély
- Mi az, amit nem szeretsz csinálni az edzéseken?
Gera: A labda nélküli futásokat. Mostanában sok ilyenben van részem, hiszen kevesebbet játszom a Fulham csapatában, ezért edzés után nekem többet kell futnom. Irigykedve figyelem az alapembereket, akikre bajnokik után könnyebb gyakorlás vár. Azért dolgozom, hogy minél hamarabb köztük legyek.
Kovács Milán (9), Baja
- Miért nem kezdtél Albánia ellen?
Gera: Most így döntött a szövetségi kapitány, én ezt tiszteletben tartom. Már korábban jelezte, elképzelhető, hogy csak a cserepadon jut számomra hely. Ezt elfogadtam, és örültem annak, hogy a második félidőben én is beállhattam. A legfontosabb, hogy megnyerte a csapat az albániai selejtezőt.
Szlobodnyik Laura (12), Szűgy
- Ki fedezett fel?
Gera: Garami Józsi bácsi, akinek rengeteget köszönhetek. Kiskoromban valóra váltotta nagy álmomat, hiszen ő vitt el Pécsre focizni, később edzőm volt a Fradiban. Tizenkét évesen abbahagytam a játékot, a visszatérésemkor sokat segített Bódi Zoltán, a Harkány akkori mestere. Neki is hálás vagyok.
Markovics Bence (12), Balatonlelle
- Miért nem igazoltál el 2003-ban a Ferencvárosból?
Gera: Voltak ajánlataim, és sokat gondolkoztam azon, hogy eligazolok. Ugyanakkor egyedül voltam, és így nem akartam külföldre menni. Egy év múlva megnősültem, aztán pedig aláírtam a West Bromwich Albionhoz. Velem jött a feleségem, nem voltam magányos, és könnyebben megszoktam a légióskodást.
Ocsovszki Adrián (10), Egyházasdengeleg
- A szövetségi kapitányaid közül ki volt a kedvenced?
Gera: Minden kapitányomtól sokat tanultam, de Lothar Matthäustól kaptam a legtöbbet. Ő választott csapatkapitánynak, és nála fociztam a legjobban a válogatottban. Erwin Koeman is jó választásnak tűnik, remekül szerepelünk vele. Gratulálok azoknak, akik idehozták Magyarországra a holland szakembert.
Ádám Patrik (11), Szekszárd
- Milyen érzés, hogy szerdán, Málta ellen 60. alkalommal lehetsz válogatott?
Gera: Ez eddig eszembe sem jutott, remélem, hogy valóban játszhatok majd. Jó érzés, hogy idáig eljutottam. Szívesen gondolok vissza első fellépésemre a nemzeti csapatban. Emlékszem, Svájc ellen fociztunk Cipruson, nagy élmény volt, még úgy is, hogy elég kevés néző volt kíváncsi a meccsre.
Lajkó Ákos (10), Kecel
- Ki a példaképed a focisták közül?
Gera: Számomra a Milanban futballozó brazil Kaká a csúcs. Remek focista, aki világbajnokságot, BL-t és olasz bajnokságot is nyert már. A pályán és azon kívül is példaértékűen viselkedik, soha nem lehetett hallani semmilyen botrányáról, kilengéséről. Itthon Lipcsei Péter a példaképem.
Ternyik Máté (13), Szerencs
- A portugálok ellen félni fogsz Cristiano Ronaldótól?
Gera: A focipályán nem tartok senkitől, a meccseken nincs időnk félni. Cristiano Ronaldo kiváló focista, biztos, hogy nehéz lesz ellene játszanunk. Ő a világ egyik legjobbja, mégis folyamatosan képzi magát, azért edz, hogy még jobb legyen. Remélem, rossz napot fog ki ellenünk, és meg tudjuk lepni a portugálokat.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|