Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gerhard Schröderrel egy sorban Lothar Mattha:us
MTI
2009. január 06., kedd 07:00
Immár csak Joschka Fischer volt külügyminiszter előzi meg, de a korábbi kancellárral, Gerhard Schröderrel holtversenyben már a második helyen áll a legszorgalmasabban házasodó német hírességek sorában a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya, az egykori kiváló labdarúgó Lothar Mattha:us.

A 47 éves Mattha:us még a múlt hét végén lepte meg Németországot azzal a bejelentéssel, hogy  az Egyesült Államokban titokban az oltár elé vezette immár  negyedik aráját, a 26 évvel fiatalabb, 21 esztendős Lilianát. Egy hétfőn Berlinben nyilvánosságra hozott statisztika szerint a hazai hírességek közül immár csak a volt külügyminiszternek, a  környezetvédő Zöldek pártja korábbi vezetőjének, Joschka Fischernek jobb a "mérlege", ő ugyanis jelenleg éppen ötödik feleségét "fogyasztja". Fischer korábbi főnöke, Gerhard Schröder pedig összesen négy hitvessel mindeddig egyedül állt a dobogó második helyén, ahová most fellépett a volt világbajnok labdarúgó is, aki harmadik - éppenséggel szerb - feleségét hagyta ott a jóval fiatalabb Liliana kedvéért.
A 150-szeres válogatott Lothar Mattha:us - aki jelenleg az izraeli Maccabi Netanya edzője - egy hétfői nyilatkozatban utalt arra, hogy nem törekszik Joschka Fischer nősülési babérjaira. Szavai szerint ugyanis egyetlen korábbi feleségével sem illettek olyan jól össze, mint Lilianával, akihez alig több mint egy éves ismeretség köti. Az ujdonsült nej egyébként vele együtt Izraelben tartózkodik, tanul, s modellként dolgozik.

A korábbi magyar szövetségi kapitány a kétéves budapesti edzői munka után alig néhány hetes brazíliai kitérőt követően tette át székhelyét Izraelbe, s az országot - mint hangoztatta - rendkívül megszerette. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország mellett dolgozott  a Rapid Wiennél, a Partizan Beogradnál és a Salzburg edzőjeként is, s mindennek kapcsán azt hangoztatta, hogy a német labdarúgás nagykövetének tekinti magát. Mostani csapatával, a Maccabi Netanyával pedig mindenképpen bajnoki címre tör. Közvetve ugyanakkor megerősítette, hogy az újabb nősülés után immár legnagyobb álma az edzősködés a Bundesliga egyik élcsapatánál.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier