Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gólzáporos kézilabda forduló
MKSZ
2010. március 17., szerda 12:16
Több hatalmas csatát és igazi gólzáport hozott a 20. forduló múlt heti öt mérkőzése, melynek során egy kivételével minden csapat legalább 30-szor talált a kapuba.

A Győri Audi ETO csapatának igencsak meg kellet küzdenie százszázalékos mérlegének megőrzéséért a meccs jelentős részében vezető Siófok KC otthonában. A játéknap rangadóján a 15-ször eredményes Tóth Tímea által vezérelt, sokáig nagy előnyben játszó Váci NKSE végül ha csak egyetlen góllal is, de győzni tudott Békéscsabán és ezzel fellépett a 2. helyre. A Dunaújvárosi NKKSE veszprémi pontszerzésével és az ASA-Consolis Alocoa Fehérvár elleni sikerével – melyhez Koroknai Viktória 16 góllal járult hozzá – tovább fokozódtak az izgalmak a középmezőnyben

A 6. újvárosi és a 10. hódmezővásárhelyi együttes között mindössze 2 pont a különbség: az alapszakasz hátralévő két fordulójában dől el, hogy az öt érintett csapat közül melyik három szerepelhet a folytatásban az 5-8. helyért és melyik kettő a kiesés elkerüléséért vívott alsóházi rájátszásban.A 21. fordulóban a fenti kvintettből egymás elleni ki-ki mérkőzést játszik az ASA-Consolis a Veszprém Barabással. A  2. hely megőrzéséért küzdő Váci NKSE az alapszakaszt az 5. helyen záró FTC RightPhone-al mérkőzik meg, míg a Győri Audi ETO szerdán székesfehérvárra utazik a győzelem reményében.

Eredmények:
 
Alapszakasz, 20. forduló
Siófok KC–Győri Audi ETO KC 30-33 (18-15)
Mondi Békéscsabai ENK SE–Váci NKSE 32-33 (15-18)
FTC RightPhone–Hunnia KSK 51-20 (22-11)
Veszprém Barabás KC–Dunaújvárosi NKKSE 36-36 (19-17)
ASA-Consolis-HNKC–Alcoa Fehérvár KC 38-32 (19-17)
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier