Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Görbicz: Bosszantó, hogy csapatként mennyivel jobbak
nemzetisport.hu
2011. április 18., hétfő 15:20
Az idegenbeli 26-21-es vereség után a Győri Audi ETO KC hazai pályán 24-24-et játszott a spanyol Itxako Navarrával a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így az előző szezonhoz hasonlóan a döntő kapujában bukott el a sorozatban.

Görbicz Anita szerint a spanyol bajnok csapatként volt jobb náluk.

A győrieken az első találkozó nagykülönbségű veresége után hatalmas volt a nyomás, ami érződött is az első percekben, mind görcsösebbé vált a támadójáték, a húsz perc alatt szerzett négy gól pedig megalapozta azt, hogy a találkozó végére sem sikerült egy gólt sem ledolgozni a navarrai mérkőzésen összeszedett hátrányból.

A spanyol csapat taktikailag remekül felkészített, összeszedett csapat benyomását keltette: idegenben is többször próbálkozott szélről az Itxako, sőt indításokban is hatékonyabbak voltak, mint a kisalföldiek, ami egyértelműen annak köszönhetnek, hogy gyakorlatilag hatvan percen át ugyanazt az egyenletesen magas színvonalú kézilabdát tudták bemutatni. Erre utal Raphaelle Tervel mérkőzés utáni nyilatkozata is.

"Rengeteget dolgoztunk az évadban, és egyre inkább tudatára ébredtünk, mennyi minden rejlik a csapatban. Folyamatosan fejlődtünk, javultunk. Tizenöt egyforma képességű játékos kézilabdázik nálunk, ennek köszönhetően meccs közben sokat változtathatunk, és tartani tudjuk a színvonalat" - mondta Tervel.

Különösen feltűnő, hogy az ETO mennyire csődöt mondott az átlövőjátékban. Hiába hozták a zöld-fehérek kapusai is a spanyolok színvonalát, a győri "nehéztüzérek" mindössze háromszor tudták átlőni a spanyol falat, ráadásul ezt a hiányosságot beállóban sem tudta ellensúlyozni a Konkoly-csapat.

"Rengeteg labdát eladtunk, amit jobbára góllal büntettek a spanyolok, az átlövőjátékunk pedig a nullával volt egyenlő, pedig nagy szükség lett volna rá a hatos fal ellen, amely nem nyílt ki úgy, ahogyan az első meccsen" - adott hangot csalódottságának Görbicz Anita a találkozó után, aki szerint a kudarc okainak felderítéséhez ki kell még beszélniük a történteket.

"Nagyon akartunk, és szerettünk volna az elején legalább egy-két góllal elhúzni, ám ez nem sikerült. A védekezésünk sem úgy állt össze, ahogy kellett volna. Még a második félidőben is lehetett volna sanszunk, de a döntő pillanatokban rendre hibáztunk" - mondta az irányító, aki csalódottan jutott arra a következtetésre, hogy a két találkozó benyomásai alapján egységesebbnek tűnt az ETO.

"Szembetűnő volt, hogy csapatként mennyivel jobbak, ami elég bosszantó. Azt kell mondanom a két mérkőzés alapján, hogy sokkal jobb csapat nálunk az Itxako" - nyilatkozta szomorúan Görbicz.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier