Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Görbicz nem játszhat a kézi BL-visszavágón
MTI
2009. május 12., kedd 10:00
Száz százalék, hogy Görbicz Anita, a Győr kiválósága nem játszhat a dán Viborggal, a női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő szombati visszavágóján. Vanyus Attila klubigazgató az MTI-nek kedden elmondta: a válogatott irányító egy héttel keresztszalag-sérülése után már annak is örül, hogy egyáltalán járni tud, így szó sem lehet arról, hogy a veszprémi fináléban pályára lépjen.

A Győr a döntő első, idegenbeli fellépésén Görbicz nélkül 26-24-re nyert. A klubigazgató arról is beszélt, hogy óriási az érdeklődés a szombati visszavágó előtt, kénytelen volt nyilatkozatstopot elrendelni a játékosoknak, és a tréningekre sem engednek be senkit, mert zavarná a felkészülést. Kedden és szerdán zártkapus edzést tartott a csapat Veszprémben, csütörtökön Győrben állnak majd Tomoriék a sajtó nyilvánossága elé.

A Viborg edzője szerint nincs még semmi lefutva

"Még csak az első félidőn vagyunk túl. Remélem, nyerünk!" - nyilatkozta Jakob Vestergaard, a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében érdekelt dán Viborg vezetőedzője a magyarországi visszavágó előtt. A szakember az európai szövetség honlapjának elmondta, hogy természetesen csalódott a Győrtől Dániában elszenvedett 26-24-es vereség miatt, ám bizakodó, mert szerinte csapata nem tud még egyszer ugyanolyan rossz teljesítményt nyújtani támadásban.

Vestergaard hozzátette: játékosai rengeteg technikai hibát ejtettek, és sokszor rossz döntést hoztak, míg Pálinger Katalin fantasztikusan védett a magyar kapuban. A visszavágó szombaton lesz a Veszprém Arénában.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier