Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Guti most akar diszkóba járni, nem hatvanévesen
MTI
2009. november 12., csütörtök 14:15
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjénél pillanatnyilag kegyvesztett Guti egy televíziós műsorban úgy nyilatkozott, inkább most jár diszkóba, mint hatvanévesen.

A kissé szertelen futballista a kijelentésével arra utalt: nem kíván lemondani a szórakozásról csak azért, hogy visszakerüljön az együttesbe. Manuel Pellegrini október 27-e óta nem számít rá a csapatban, bár hivatalosan ezt nem erősítették meg, sajtóinformációk szerint azért, mert a játékos az Alcorcontól elszenvedett kupavereség alkalmával, a mérkőzés szünetében durva szavakkal illette őt.

"Szeretnék profitálni az éjszakából. Őszintén mondom, hogy nem tudom magam elképzelni reggel hatkor diszkóban hatvanévesen. Ennek most van itt az ideje" - fogalmazott a 33 éves középpályás az Intereconomia televízióban.

Guti rendszeresen szolgáltat témát a spanyol sajtónak, megosztja a szurkolókat és a szakembereket is magánéletbeli akcióival, illetve a pályán tapasztalható szertelenségével.

A játékos megragadta a tévécsatorna kínálta alkalmat, és az interjúban kifejtette: szerinte nem jól mennek a klubelnök Florentino Pérez dolgai, több külföldi játékos pedig nem érti a klub értékrendszerét.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier