|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Guti távozik a Real Madridból
MTI 2010. július 26., hétfő 12:02
25 év után hagyja ott csapatát a spanyol középpályás
A 33 éves, volt válogatott játékos 1985-ben, nyolc esztendősen csatlakozott a királyi klub gyermekcsoportjához, majd a felnőtt csapatban egy évtizeddel később, 1995-ben mutatkozott be. Öt spanyol bajnoki címet és három BL-t nyert a Reallal. "Azzal a tudattal távozom, hogy a Real Madrid-család szeret engem, és ez nagyon fontos" - mondta a Bernabéu Stadionban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján Guti, aki hozzátette: még nem döntött a törökök ajánlatáról. Egy másik ikon, Raúl is távozni készül Madridból, a támadó a Marca című sportújság szerint megegyezett a Schalke csapatával. Az újság úgy tudja: a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra, hogy a 33 esztendős futballista két évre kötelezi el magát új klubjához. Az értesülés szerint jelenleg még azon dolgoznak a felek, hogy milyen feltételek mellett bontsák fel Raúl még egy évig szóló szerződését Madridban. Raúl 1994 óta szerepel a királyi gárdában - melynek már régóta csapatkapitánya -, s 740 mérkőzésen 323 gólt szerzett. Hatszor spanyol bajnokságot, háromszor pedig BL-t nyert az együttessel. Negyvennégy találatával csúcstartó a spanyol válogatottban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, bécs, orvosi egyetem, felvételi, pluszpont, Real Madrid, Mourinho, Kaká, bicikli, kerékpár, schleck, tour de france, Schleck, verseny, amstrong, tour, kerekpöar, armstrong, foci, argentin, messi, delafrika, maradona, veron, vb, Real, Bl, Milan, nyolcaddöntő, Lyon, Manchester, visszavágó, Madrid, hamasz, iszlam, izrael, boksz, erdei, dopping, pekint, 2008, guti, real, madrid, sport, asztana, sprint, király, viktor, beteg, asztma, h1n1, contador, TourDeFrance, Kerékpár, rekordok, bl, Eva Longoria, Loreal, kozmatikai cég,
|
|