Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gyászol a ZTE: Elhunyt Bolemányi János, a zalaiak legendás kapusa
www.zalaihirlap.hu
2010. augusztus 24., kedd 12:08
66 esztendős korában elhunyt Bolemányi János, a ZTE labdarúgócsapatának korábbi legendás kapusa, aki az egerszegi futballszurkolók körében fogalomnak számított.

Bolemányi János egy olyan generáció tagja volt, akik sporttörténelmet írtak a zalai labdarúgásban, hiszen ő is elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a ZTE 1972-ben feljutott az élvonalba. Pályafutását  Kiskőrösön kezdte, majd védett  a Pénzügyőr és a Spartacus csapataiban. Az NB I-ben a Vasas után a ZTE színeiben folytatta pályafutását, ahol 1968-ban mutatkozott be az akkor NB I B-be jutott együttesben. Bolemányi János az élvonalban 1972 és 1981 között 188-szor védte a Zete kapuját, egy alkalommal az év kapusának is megválasztották. 

A ZTE idősebb szurkolói emlékezetében pedig élénken élnek még ma is vetődései, bravúrjai,  a játék iránti lelkesedése és alázata jellemezte pályafutását. Imádta a futballt, amely élete része volt.

A ZTE FC jelenlegi kapusedzője, Horváth Győző úgy fogalmazott: nevelőedzőjének, egyben tanítómesterének tekinti  Bolemányi Jánost, akire így emlékezett:
- Megelőzte korát tudásban és fizikai adottságokban is, akitől csak tanulni lehetett. Kidobásai legendásak voltak, akár a félpályán túlra is eljuttatta a labdát a rá jellemző mozdulattal. Hihetetlenül jó kapus volt, akire ha rávezették a labdát, a szurkolók akkor sem adták fel a reményt, mondván: majd a Bolemányi megoldja...

Dézsi Attila, a ZTE FC ügyvezetője jelezte: a klub legendás játékosáról a szomba-ti ZTE FCKecskemét találkozón  is megemlékeznek és mindenben segítik az elhunyt családját.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier