|
Győzelem Románia ellen, az 5. helyért küzdhet a férfi vízilabdacsapat
MTI
2009. július 30., csütörtök 13:16
Öt góllal legyőzte Románia együttesét csütörtökön, így szombaton az 5. helyért szállhat medencébe a magyar férfi vízilabda-válogatott a római vizes világbajnokságon.
eredmény: férfi vízilabda, az 5-8. helyért:
Magyarország-Románia 13-8 (3-1, 3-3, 4-2, 3-2)
Magyar gólszerzők: Kiss G. 3, Madaras, Biros, Varga Dániel 2-2, Szivós, Hárai, Hosnyánszky, Varga Dénes 1-1
Az előző mérkőzésen kapott piros lap miatt automatikusan egy meccsről eltiltott Kemény Dénes helyett alkalmi szövetségi kapitányként a kapusedző Mátéfalvy Csaba dirigálta a kispadról a magyar csapatot, amelynek volt még "részadóssága" a románokkal szemben. A június végi, bukaresti tornán ugyanis 6-5-re kikapott a nem mellesleg magyar szakember, az Újpesttel és a Honvéddal bajnoki címek garmadáját begyűjtő Kovács István vezényelte házigazdáktól, igaz, a visszavágás nem sokkal később, a július 2-i, ceglédi találkozón sikerült (11-4). A fontosabb azonban a csütörtöki, római vb-összecsapás volt, hiszen - ha már a négy közé jutás nem sikerült az olimpiai bajnoki címet védő, bár időközben átalakult együttesnek - az 5. hely még elérhető volt, az odavezető úton pedig meg kellett verni Románia gárdáját.
Az elején ennek megfelelően két góllal elhúzott a magyar csapat (2-0, 3-1), a románok azonban a szokott szívóssággal tapadtak, nem hagyták, hogy nagyon ellépjenek Biros Péterék. Olyannyira, hogy a "párosjáték" folyamatos maradt, magyar gólra rendre jött a román válasz is (4-2, 5-3, 6-4, 7-5). Aztán 8-6-nál a pólós kérdezz-felelek véget ért, mert Varga Dániel előnygóljával háromra hízott a különbség (9-6), sőt Hosnyánszky Norbert elemi erejű büntetője után már 10-6-ot mutatott az eredményjelző.
A befejező nyolc percben aztán meglett az ötgólos differencia is a 13-8-as "végbizonyítványt" kiállító csapatkapitány, Biros révén, s magabiztos magyar győzelemmel zárult a csata. A magyar válogatott az 5. helyért szombat délelőtt (kezdési idő 10:40 ó) a Kanada-Németország mérkőzés győztesével találkozik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma 1, grosjean, olaszország, Balogh Sándor, Vicenza, boksz, címmeccs, Olaszország, prostitúció, maffia, kurva, rendőr, gyilkosság, gázolás, Tompa, Milánó, Sugarbird, Bódy Sylvi, Debreczeni Zita, dukai regina, bódy sylvi, köröm, divat, milano, bajnai gordon, gyurcsány ferenc, szövetséges, kick-box, bajnokság, eb, fű, drog, csempész, gyógytea, Arsenal, foci, bl, meccs, Tóth Szabi, Sugarloaf, munka, gyerek, eltűnt, megtalálták, Appenninek, varidance, tánc, vári bertalan, tiltás, dohányzás, kávé, munkaidő, sztrájk, Keleti györgyi, tárgyalás, turizmus, ivóvíz, sebestyén péter, motor, verseny, strand, nudista, psv, anzsi, dzsudzsák, vörösbaranyi, átigazolás, kóma, diáklány, jégkorong, magyarország, hoki, budapest, olimpia, divizió, víz alatti hoki, Eger, világbajnokság,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|