Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Győzelemmel kezdte a Világliga-döntőt Kemény Dénes együttese
2007. augusztus 08., szerda 10:40
A férfi vízilabdázók Berlinben zajló Világliga nyolcas döntőjében először csobbant vízbe a Kemény Dénes szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott, amely első ellenfelét, Ausztráliát hét góllal verte. A magyar előny a nagyszünetben hat gól volt, majd később tíz is volt az előny, de a hajrában lőtt, a mieink részéről válasz nélkül maradt három góljukkal valamelyest kozmetikázott a végeredményen a vesztes gárda.

A magyar együttes a helyszínen nézte meg a torna első mérkőzését - legalábbis annak egy részét -, amelyen az egyik favoritnak tekinthető szerb csapat ellenfele az amerikai válogatott volt. A mieink két negyed után távoztak az öltözőbe, hogy készüljenek a saját első, a torna második mérkőzésére, addigra a szerbek 1-0-s nyitónegyedet követően már 5-2-s előnyre tettek szert.

Sok gól a harmadik negyedben sem esett - 3-0 a szerbeknek -, de a papíron esélyesebb déli szomszédunk a zárórészben kiütötte a vele nem éppen egy súlycsoportban lévő ellenfelét.

Figyelmeztető jel lehet a riválisok, így a magyarok számára is: a néhány klasszisát nélkülöző szerbek mindössze három kapott góllal zárták a találkozót.



Papíron sok esélye legjobbjaink ellen az ausztráloknak sem volt, ez végül különösebb nehézség nélkül aztán be is igazolódott.

A keretből a kapitány nem is nevezte a találkozóra a csapat kapitányát, Benedek Tibort, de szakmai döntésnek köszönhetően nem lehetett a medencében klasszisunkon kívül Baksa, Varga Dénes és Hárai sem.

Az első támadás lehetősége az ausztráloké volt, gólt viszont mi szereztünk: Biros egy büntetőt értékesített. Aztán Kiss Gergely lőtt előbb egy akciógólt, majd egy másikat ötméteresből. A negyed végül látványos ausztrál góllal zárult.

A második negyed érdemi része Molnár közeli találatával kezdődött, majd Fodor góljával folytatódott. Bár szépítettek az ausztrálok, Molnár is eredményes volt, majd Hosnyánszky is feliratkozott a gólszerzők közé.

Miközben Szécsi a kapuban parádézott, a félidő utolsó gólját Madaras szerezte emberelőnyből.
A második félidőre Szécsit a kapuban Nagy váltotta, de ő is hozta a bravúrokat. Molnár, Biros pedig egy-egy gólt szerzett, érett a K.O., nyolc volt ekkor a különbség.

Egyik legjobbunkat, Molnár Tamást ekkor cserével, végleg kiállították, de erre csattanós választ adtunk a vízben: 11-4-ről elhúztunk 15-5-re.

Igaz, ebbe belefért a harmadik szünet is, a zárórészt így kilencgólos előnnyel várhattuk.

A már korábban eldőlt találkozón a hajrá az ausztráloké volt, akik három gólt lőttek és közelebb lopták magukat az addigra kissé már kiengedő mieinkhez.

Megvan az első győzelem, de a magyar csapatra az igazán neheze csak a folytatásban, de még inkább majd a végelszámolásnál vár.

Forrás: nemzetisport.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier