Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Haller János a legígéretesebb táncművész
2010. február 15., hétfő 13:44
Haller János, a Szegedi Kortárs Balett táncosa kapta a Legígéretesebb Pályakezdő Táncművész díjat, melyet február 13-án este a Táncművészek Bálján személyesen Európa egyik legnevesebb alkotójától, Robert North koreográfustól vett át.

A rangos szakmai  elismerést a Magyar Táncművészek Szövetsége ítélte oda a Szegedi Kortárs Balett kiemelkedő táncművészének. Haller János 2003-ban végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc szakán, 2004-től a Szegedi Kortárs Balett tagja. 2008-ban a szegedi közönség szavazatai alapján ő lett az évad legjobb táncosa és még ugyanebben az évben a „Philip Morris Magyar Balett és Kortárs Táncművészetért Junior Díj” tulajdonosa.

Mint azt Haller János elmondta: ez a legfontosabb elismerés, amit eddigi pályája során kapott, rendkívül inspiráló számára, az pedig külön megtisztelő, hogy ezt pont az egyik legismertebb táncos legendától, Robert North-tól vehette át. Haller Jánost legközelebb február 18-án a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, február 26-án pedig a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség a Homo Hungaricus című táncjátékban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier