|
Hamilton örül, hogy bekerült az első tízbe
telesport.hu
2009. április 19., vasárnap 06:45
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton örül, hogy sikerült az első tíz között végeznie a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén. Az első két futamon - Ausztráliában és Malajziában - nagyon rosszul szerepelt a McLaren-Mercedes brit pilótája, ez az első verseny, ahol sikerült a top tízbe kerülnie.
"Nagyon jó érzés újra a top 10-ben lenni, főleg azért, mert így látszik, hogy fejlődik az autó" - mondta a 23 éves klasszis az időmérő után. "A csapat nagyon keményen dolgozik, nemcsak a helyszíneken, de az angliai főhadiszálláson is" - magyarázta Hamilton.
"Szeretném, ha tudnák, mennyire hálás vagyok, mert minden egyes apró újítás rengeteget számít. Apránként haladunk, de hamarosan újra a legjobbak között leszünk" - bizakodott a brit tehetség.
Az Ausztrál Nagydíjon Hamilton a negyedik helyen végzett, de később előlépett a harmadik helyre, mert Jarno Trulli - akkor még úgy tűnt - a biztonsági autó pályán léte alatt előzte meg a brit versenyzőt. Később azonban kiderült, hogy a McLaren hazudott az ügyről, így Hamiltont megfosztották pontjaitól.
Malájziában sokan támadták is emiatt, ám végül a még pontszerző hetedik helyen végzett, és most abban bízik, hogy Kínában még jobb eredményre lesz képes. "Majd meglátjuk mi lesz. Azért jöttünk, hogy versenyezzünk, és mindent megteszünk a siker érdekében" - fogalmazott Hamilton.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, Hamilton, Bahrein, Forma-1, Kanada, embercsempész, börtönbüntetés, Massa, Ferrari, red bull terv, nem sikerült nyerni red bullnak, Jenson Button, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, McLaren, Raikkönen, Top Gear, embercsempészet, Pápa, cigányok, Forma 1.Lotus, teszt, Forma 1, hamilton, ruha, magyar nagydíj, wokingi istálló, Mclaren, Brazil Nagydíj, Vettel, Webber, Button, webber, baleset, massa, lewis hamilton, f1, párkapcsolat, forma1, button, mclaren, vettel, Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíjat, címvédés, pilóta, edzés, red bull, schumacher, szabadedzés, nagydíj, belga, hungaroring, Alonso, Nagydíj,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|