|
Harcsa Zoltán a harmadik olimpiai kvótás bokszolónk
hir24
2011. oktober 07., péntek 15:26
A bakui ökölvívó-vb-n a Harcsa Zoltánt a nyolcaddöntőben legyőző ukrán Jevgen Hitrov bejutott a 75 kg-osok fináléjába, így a magyar is olimpikonná lett.
A mindössze 18 éves kispesti bokszoló súlycsoportjában 10 olimpiai indulási hely talált gazdára az azerbajdzsáni világbajnokságon, és mivel Harcsa Zoltán a későbbi döntőstől szenvedett vereséget a nyolc közé kerülésért, tizediknél rosszabb helyen már nem végezhet.
"Nagyon izgultam a meccs előtt, és azalatt is, izzadt a tenyerem" - mondta boldogan az ukrán győzelmét követően Harcsa.
"A találkozót megelőzően az kicsit megnyugtatott, hogy én ezt a románt már vertem korábban, persze ugyanő most megverte a kubai olimpiai ezüstérmest. Az első menet után látva az eredményt nagyon bizakodtam, aztán amikor a másodikban láttam az ütésváltást, majd, hogy a román tántorogva padlóra került, megkönnyebbültem. Nagyon boldog vagyok, 18 évesen ott vagyok az olimpián, ez óriási dolog" - mondta a magyar fiú.
A magyar csapat így ugyan érem nélkül, ám három londoni hellyel zárta a vb-t, melynek döntőit szombaton rendezik. Harcsa mellett korábban a két negyeddöntős, Káté Gyula (64 kb) és Varga Miklós (60 kb) biztosította helyét a londoni játékokon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, Darmos, boksz, Olimpia, Balogh Sándor, Vicenza, Lauri, címmeccs, Csillag Születik, Puzsér, Pokorny Lia, Hernádi, Balzsay, ökölvívás, családja, felkészülés, ukrán, box, legyőzte, Vlagyimir, Klicsko, Mormeck, Erdei Zsolt, Jean Pascal, Balzsay Károly, Magas-Tátra, edzés, Chisora, Forma1, Mercedes, Schumacher, WBA, címmérkőzés, Dereck Chisora, Vitalij Klicskó, Harcsa Zoltán, bocskai-emlékverseny, Debrecen, Madár, címvédés, Kokó, kritika, bokszolók, Kótai Mihály, bokszoló, fogorvos, tanul, Hóhér, Nagy József, Mayweather, börtön, bántalmazás, erőszak, párbaj, kihívás, Csaba, Veronika, Erdei zsolt, Cloud, anaheimi gála, sérülés, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|