|
Harmadik helyért játszik a női vízilabda-válogatott
MTI
2008. július 11., péntek 09:25
Egy góllal kikapott a házigazda spanyol válogatottól, így az olaszokkal játszhat a harmadik helyért szombaton az Európa-bajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott.
Megesett már spanyolverés női vonalon - mondogatták a magyar hölgypólósok házatáján a málagai Eb csütörtök esti elődöntős ütközete előtt, s okkal, hiszen az idei vendéglátók nemzeti csapatát a 2006-os, belgrádi kontinensviadal bronzmeccsén legyőzték Stieber Mercedesék. Ezúttal a legjobb négy között akadt egymásba a két gárda, s nagyjából azonos eséllyel vághattak neki a 4x8 perces összecsapásnak.
A nagyobb tudás és tapasztalat Godova Gábor alakulata mellett szólt, a jobb - helyesebben: nem lévén pekingi olimpiai indulók, éppen a honi Eb-hez mint számukra az esztendő eseményéhez igazított - formaidőzítés, no és a környezet pedig inkább a spanyolok sikerét ígérte. Anna Pardo - aki amúgy magyar légiós, klubszinten az OSC csapatát erősíti - és társnői oroszlánkörmüket már a csoportmeccseken megmutatták, amikor 10-9-re legyűrték a sokak által végső győztesnek várt, s a másik elődöntőben az olaszokkal meccselő oroszokat. Ugyanakkor a magyarok formája is felfelé ívelt, a hollandok felett aratott, s a négy közé jutást eredményező diadal közepette olykor már egészen ígéretes játékot is lehetett látni tőlük.
Az elődöntők már a női póló nagyobb "becsben tartása" jegyében zajlottak, amennyiben a csütörtöki hölgyprogram két meccsét nem a megszokott fedett uszodában, hanem a Centro Acuático pompás szabadtéri - ám eleddig csak a férfimérkőzések színhelyéül szolgáló - 50-es medencéjében rendezték meg.
Nem túl nagy, ám annál lelkesebb-hangosabb, ráadásul fúvósokat is felvonultató spanyol drukkerhad előtt magyar góllal indult a meccs Stieber Mercedes révén, Pelle Anikó távoli felsősarkos bombájával pedig 2-0-ra alakult az állás. A második nyolc percben a sokadik spanyol emberelőny elpuskázását követően egy magyar fórt Primász Ágnes értékesített (3-0). Tizenhárom perc elteltével azonban óhatatlanul megtört a jég: az ötödik előnyüket már gólra váltották a spanyolok (3-1), Györe Anett keze azonban nem remegett meg a büntetőnél (4-1). A nagyszünet előtti utolsó pillanat a hazaiaké volt: a "fél-magyar" Pardo messziről lőtte ki a bal "pipát" (4-2).
A harmadik negyedet Bujka Barbara centerből lőtt két csavargólja tette emlékezetessé, sajátos pólós szendvicsként a "köztesbe" még egy távoli hazai bombagól is belefért (6-3). A nyolcadik spanyol fórból (a magyarok e mutatóban csak háromnál tartottak ekkor...) meglett a negyedik honi találat is (6-4). A záró játékrész bevezetéseként Horváth Patrícia bravúrral már a második spanyol ötméterest ártalmatlanította, majd Valkay Ágnes villant (7-4), viszont a vendéglátók sem lanyhultak: kétszer is bevették a magyar kaput (7-6), sőt a kilencedik hazai fór meghozta az egyenlítést is (7-7). A negyedik magyar előny kimaradt, s egy perccel a vége előtt a spanyolok tizedszer is próbálkozhattak a hat az öt elleni játékkal. Mivel eredményesen tették, a meccsen először átvették a vezetést (7-8). Az utolsó támadást a magyar csapat vezethette, emberelőnyt kapott, Valkay lövése azonban a kapufán csattant... Nyertek a spanyolok, s döntősök, a Godova-gárda a bronzért játszhat szombaton, 19:30-kor.
Godova Gábor szövetségi kapitány értékelése:
"Míg mi az olimpiára készülünk, a spanyolok csak erre az Eb-re készültek, s minden követ meg is mozgattak, hogy kihasználják a hazai pálya előnyét. Sok múlott rajtunk is, de még több a körülményeken. 7-4-nél éreztem, az erőnket felőrli, hogy nem egyenlő mércével mérik a két csapatot. A végére a folyamatos emberhátrányos játékban aztán el is fogyott az erőnk."
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|