Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Három világbajnok Hamilton ellen
MTI
2008. oktober 17., péntek 07:00
Rendkívül kemény futam vár vasárnap Sanghajban Lewis Hamiltonra, a Forma-1-es McLaren-Mercedes istálló pilótájára, hiszen több nagyágyú is kijelentette: azon lesznek majd, hogy az összetett pontversenyben élen álló brit ne legyen világbajnok.

 A pályán két korábbi világbajnokkal kell majd szembenéznie a 23 éves versenyzőnek: tavalyi csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso már korábban elmondta, hogy Hamilton első számú vetélytársát, Felipe Massát (Ferrari) fogja segíteni. Persze ez nem meglepő, hiszen főként Hamiltonnak volt köszönhető, hogy Alonso mindössze egy évig volt a wokinigi alakulat alkalmazottja.
A tavalyi világbajnok Kimi Rai:kkönen (Ferrari) is "tudja a dolgát": 
"Nagyon boldog lennék, ha Felipe lenne a világbajnok. Tudom, mi a feladatom" - mondta a finn.

Szintén a Ferrarisok táborát erősíti a hétszeres világbajnok, már visszavonult német Michael Schumacher is: "Felipe nagyon jó barátom, természetesen neki szurkolok."
Az egyetlen, aki Hamilton "pártját fogja", az Mika Ha:kkinen, ami persze érthető, hiszen ő is a McLarennel lett világbajnok.
Hamilton 23 éves 10 hónapos és 12 napos lesz a Kínai Nagydíj napján, azaz a legfiatalabb világbajnoka lehet a Forma-1 58 éves történetének. Jelenleg a spanyol Fernando Alonso vezeti ezt a listát: 24 éves és 58 napos volt első vb-címe megszerzésekor, 2005-ben.
Két futammal a sorozat zárása előtt a McLaren-Mercedes 23 éves versenyzője öt ponttal előzi meg Felipe Massát, így valószínűleg kettejük közül kerül ki az új vb-győztes. Rajtuk kívül még a harmadik lengyel Robert Kubica szerezheti meg a végső elsőséget, mivel Hamiltontól 12 pont a lemaradása.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier