|
Hazánkba érkezett a holland küzdősport cirkusz
2010. április 19., hétfő 11:06
Április 17-én szombaton a budapesti SYMA Csarnokban kétezer néző kísérte végig az It's Showtime rendezvényt. Ez a Simon Rutz által vezetett rendezvénysorozat immár másodszor került megrendezésre hazánkban. A gálát több mint 50 országban közvetítették, köztük Japánban és Koreában is.
A rendkívüli sporteseményen 19 mérkőzést bonyolítottak le. 6 mérkőzés zajlott K-3 szabályrendszerben, ennek a szakágnak a döntőit kísérhette figyelemmel a magyar publikum. Ez a hungaricumnak számító rendezvénysorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban.
S. Kovács Ádám és a szlovák Klaudio Farmadin egy karate meccset vívott egymással WKF-szabályrendszerben, melyből a magyar került ki győztesen. Az MMA szerelmesei sem maradtak csemege nélkül, Halmi Viktor az első menetben kopogtatta le a román Panin Mariust.
MMA nehézsúlyban Zathureczky Zsolt erősen vitatható bírói döntéssel kapott ki a holland Nills van Noord-tól. A 46 éves örökifjú és élő legenda Kunkli Tivadar a harmadik menetben győzedelmeskedett a 33 éves Vörös Roland felett full muay-thai stílusban. Kunkli ezzel a meccsel vett végső búcsút a magyar közönségtől. Az est nagy részében Showtime szabályrendszerben küzdöttek a harcosok, ami lényegében megegyezik a K-1 szabályrendszerével.
Cosmo Alexandre Győrfi Csaba legyőzésével elhódította az It's Showtime 77 kg-os súlycsoportjának világbajnoki címét. A ringet győztesen elhagyók között olyan nagyágyúk voltak, mint Björn Bregy vagy Anderson Silva. Karacs Attila extra menet után jött ki győztesen ringből, ellenfele a bosnyák oroszlán, Adnan Redzovic volt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
k1, karate, nagy tibor, ausztria, bécs, gotti, k-1, boksz, ökölvívás, kunkli tivadar, kick-box, Kunkli Tivadar, verseny, Grand Prix, David Haye, Klicsko, WBA, david, beckham, galaxy, arconlőtte, rálőtt, Maradona, kapitány, távozik, Rippel, fivérek, rekordkísérlet, f1, schumacher, roosberg, zsarolok, brfk, kessel, akciosok, mszp, fidesz, panir, hivatal, tukor, kunkli, tivadar, thai, nagy, lehetoseg, muskotaly, balint, ketrec, har, harcos, karacs, birics, szebeni, kempo, harc, muaythai, női kézilabda, ferencváros, dvsc, Roma, Siena, olasz bajnokság, foci, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, katonanő, pentagon, amerika, hadsereg, Harcsa Zoltán, Super Bowl, NewYork Giants, NFL, kézilabda, székesfehérvár, Ferrari, Forma 1, Dab, Brassó, MOL Liga, jégkorong, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|